Mikrofont szereltetnek minden EU-s autó utasterébe

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Nagy lépés afelé, hogy kevesebben haljanak meg az utakon – vagy inkább a Nagy Testvér beköltözése az autók utasterébe? Szemlélet kérdése, ki hogyan tekint az európai uniós jogszabály alapján áprilistól bevezetendő eCall-rendszer elé.

A 2018. március 31. után az új típusú autókba és kishaszongépjárművekbe kötelezően telepítendő segélyhívó berendezés alapfeladata, hogy baj esetén automatikusan riassza a nemzetközi vészhívó számot, a 112-t.

Ehhez tartalmaznia kell egy sim-kártyát (vagy inkább egy hasonló képességű chipet) a telefonhíváshoz és adatforgalmazáshoz, egy GPS-vevőt a helymeghatározáshoz, mikrofont és hangszórót a központtal való beszélgetéshez, valamint olyan szenzorokat, amelyek segítségével megállapítható, hogy baleset történt-e.

Ha ilyesmit érzékel a rendszer (vagy ha akár a jármű utasa, akár egy szemtanú megnyomja a vészjelző gombot), akkor azonnal el tudja küldeni a 112-nek a legfontosabb információkat (angol rövidítéssel: MSD, minimum set of data).

Ezek közé tartozik a műholdak (ezek híján a mobilhálózat) segítségével beazonosított helyszín és a balesetet megelőző két pozíció, a pontos idő, a jármű típusa és alvázszáma, az üzemanyag fajtája, valamint hogy automatikusan vagy ember által aktiválódott-e az eCall. Az üzenet után automatikusan telefonhívás indul, hogy a központból az utasokkal (akár idegen nyelven is) kapcsolatba lépve kiderítsék, mennyire súlyos a helyzet, vagy hogy nem téves riasztás történt-e.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Elvileg így sokkal hamarabb indulhatnak a mentők, mint ha élőszóban próbálnák értesíteni őket, ráadásul a magányosan bajba került, akár öntudatlan autóshoz is eljuthat a segítség. Előfizetésre nincs szükség: vészhívást bármely hálózaton, minimális térerő esetén, akár sim-kártya nélkül is lehet kezdeményezni. Sőt a mobilszolgáltatók rendszere érzékeli majd az eCall-hívásokat, és elsőbbséget ad nekik, hogy leterhelt hálózaton (például focimeccs, koncert után) is eljussanak a 112-höz.

A sim-kártya, a GPS-vevő és a mikrofon kombója hallatán azonban sokakban bekapcsol az adatvédelmi vészcsengő. A jármű utasainak tudta nélkül nyomon lehet követni az autót, vagy épp lehallgatni a benne ülőket? „Ezt tiltják a jogszabályok. A rendszer gyűjt ugyan egy kevés adatot az MSD-küldéshez, de titkosítva tárolja, és csak a vészjelzéshez használja fel őket” – nyugtat meg Léstyán Ákos, az autókba utólag beszerelhető eCall-eszközt fejlesztő Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. konzultációs igazgatója.

A sim-kártya alapesetben „alvó állapotban” van, csak abban a pillanatban kapcsolódik valamelyik mobilhálózatra, ha az egység balesetet érzékel. Hogy ez mikor következett be, érzékelők döntik el. A legkézenfekvőbb jelzés a légzsák kinyílása, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem mindig jelez balesetet. Ezért például az Albacomp által fejlesztett egység figyeli a hőmérsékletet, a hanghatásokat, valamint a jármű gyorsulását és elfordulását is. A gyárilag az új autókba szerelt eCall-készülékek ezenkívül a gépkocsik elektronikai rendszere által gyűjtött bármelyik adatot figyelembe vehetik, például a biztonsági övek megfeszülését.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Ami az adatvédelmet illeti: a GPS-vevő menet közben folyamatosan jegyzi ugyan, hogy melyik pillanatban hol tartózkodott az autó, de az újabb adatokkal mindig felülírja a régieket. Baj esetén az autó utolsó három pozícióját továbbítja a 112-nek – magyarázza Léstyán. Így azt is meg lehet állapítani, milyen irányba haladt a jármű, ami például autópályán egyáltalán nem mindegy. Bár az adatokat az eCall pár milliszekundumonként rögzíti, ez nem beépített traffipax: a jogalkotó előírja, hogy változó gyakorisággal jegyezze fel őket a rendszer, így ebből később nem lehet következtetni az autónak a baleset előtti sebességére.

A tulajdonos teljesen ki is kapcsolhatja a készüléket, ha úgy véli, utazásának titokban tartása fontosabb a biztonságnál. Azt azonban (mint bármely más, hálózathoz csatlakozó elektronikai eszköz esetében) nem lehet teljesen kizárni, hogy kellő képzettséggel valaki a távolból átvegye az irányítást az eCall érzékelői fölött, bár ezt az alvó állapot miatt igen nehéz lenne kivitelezni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Néhány autótípusban eddig is volt segélyhívó, de ha általánosan bevezetik az eCall-rendszert, akkor az Európai Bizottság reményei szerint a kontinens útjain évente a tizedével (nagyjából 2500-zal) csökkenhet a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. A balesetben elhunytak felének jelentős túlélési esélyeket adna, ha sikerülne a szerencsétlenség utáni „arany órában” megműteni őket. Az autótípus ismeretében a mentőcsapat már útközben töprenghet, hogyan vágja majd ki a sérülteket a roncsból, azzal pedig további baleseteket előzhetnek meg, hogy a vészjelzés nyomán mihamarabb elterelik a forgalmat.

Akár gyárilag telepítik, akár utólag szerelik be, az autók árát csak nagyjából 100 euróval emeli meg a készülék. Gyors elterjedésére mégsem számítanak. A szabályozás ugyanis nem az összes új autóra vonatkozik, hanem csupán az új típusengedélyűekre. Az EU úgy számol, hogy az eCall 2035 táján lesz ott minden gépkocsiban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments