Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ 2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik.

Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Az EuroVelo 6 részeként épül meg a Szob és Letkés közötti kerékpárút

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt.

Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta elérhető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu/szja/szja), illetve a kormányzati portálról (www. magyarorszag.hu). ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Ha nincs az utason maszk, lehet, hogy nem megy tovább a vonat

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments