Többmilliós brüsszeli támogatás Sződligetnek

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Közel nyolcmillió forintos (25 ezer eurós) pályázati forrást nyert el Sződliget az Európai Unió által kiírt Európa a Polgárokért Program (Europe for Citizens Programme) keretében.

A közvetlen brüsszeli támogatás lehetőséget nyújt számunkra nagyszabású testvértelepülési találkozó megtartására oly módon, hogy az a sződligeti polgároknak nem kerül egy forintjába és nem terheli a nagyközség költségvetését sem.

„Önkormányzatunk már korábban is törekedett arra, hogy olyan pályázatokon is induljon, melyekhez nem szükséges önrész, illetve nem függenek a kormány támogatási szándékától. Így benyújtottuk elképzelésünket arra a programra, amelynek célja a testvértelepülések polgárait is bevonó, közös gondokról szóló projektek támogatása. Ez egyben lehetőségeket teremt a társadalmi szerepvállalásra és az önkéntességre is. Az önkormányzatoknak és a társulásoknak nyújtott finanszírozás a települési hálózatának fejlesztését kívánják fenntarthatóbbá tenni” olvasható a Juhász Béla polgármester által aláírt közleményben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

Az elnyert 25 000 eurós forrásból terveik szerint egy háromnapos találkozót fog Sződliget tartani, melyre nyolc országból hívnak küldötteket. A téma a fiatalok szülőhazában történő boldogulásának elősegítése.

A tanácskozás célja az lesz, hogy megvitassák egymás tapasztalatait, elképzeléseit és a kölcsönös lehetőségeket kihasználva hasznos eszközöket, módszereket ismerjenek meg  a résztvevők hazánk egyik legégetőbb problémájának enyhítésére. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments