Ezt is kapják a magyar nyugdíjasok

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A stroke kockázatára figyelmeztet az a műszer, amit idősek között oszt szét a kormány. Egy magyar fejlesztésű diagnosztikai berendezésről van szó, ami csak akkora, mint egy bankkártya, de ugyanazt tudja, mint az EKG.

A kormány az Idősügyi Infokommunikációs Program keretében 480 hátrányos helyzetű község ötezer, 65 évesnél idősebb lakosa részére 89 diszpécserközpontot hozott létre, ahol összesen 1050 alkalmazott Skype-on keresztül segít a nyugdíjasoknak elsajátítani a számítógépek használatát.

Ez enyhíti az idősek magányát és segít a bűncselekmények, illetve a szellemi leépülés megelőzésében is – mondta Jeneiné Rubovszky Csilla, a program miniszteri biztosa az InfoRádiónak.

Hozzátette, hogy a program résztvevői kapnak egy nagy képernyős hordozható számítógépet, egy egészségügyi vészhelyzet megelőző karperecet, a diszpécserközpontokat pedig felszerelik egy új, magyar fejlesztésű műszerrel.

A miniszteri biztos elmondta, hogy mind a 89 diszpécserközpont, illetve a 23 alközpont, amely részt vesz a programban, kapott egy eszközt, amelyet az idősek könnyedén használhatnak. Ennek segítségével gyors EKG-t lehet készíteni, kimutatja a stroke, illetve a szívhalál kockázatát, megméri a vér oxigénszintjét, aminek a légzési betegségek kiszűrésében van fontos szerepe.

Az időseknek a diszpécserközpontok munkatársai adják át ezeket az eszközöket, amelyek használata nagyon egyszerű – mondta a miniszteri biztos.

Gyorsan kiértékeli adatokat: zöld jelzés mutatja, ha semmi kockázat nincs, sárga jelzés, ha enyhe a kockázat, a piros jelzés pedig azt mutatja, ha nagyon nagy a kockázat, azonnal orvoshoz kell fordulni – mondta  Jeneiné Rubovszky Csilla.

A városmajori szívklinika két évig, egy szakrendelő pedig további egy évig tesztelte ezt az eszközt, amely magyar találmány. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments