Leköpték a trénert: a fotók a váciakat igazolják

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Leköpték majd erőszakkal kivezették a teremből Szilágyi Zoltánt, a váci női kézilabda-csapat vezetőedzőjét a néhány nappal ezelőtti érdi kupameccs után. A mérkőzés hajrájában nagy izgalmak közepette a hazaiak kerekedtek felül és egy gólos győzelmet aratva továbbjutottak.

A váci klub honlapján másnap egy közlemény jelent meg, amelyben azt írják: miközben a lefújás után a tréner a kispadon ülve várta, hogy a lányok köszöntsék a szurkolókat és visszatérjenek, egy néző a háta mögül trágár szavakkal esett neki és le is köpte. A váciak a történtek alátámasztására honlapjukon egy képösszeállítást is nyilvánosságra hoztak.

A fotók alapján szinte lépésről lépésre nyomon lehet követni a történteket. A látottakból sajnos az következik, hogy az érdi klub rendezői és vezetői meglepetősen sportszerűtlenül viselkedtek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

Ezt követően valami történhetett, mert a következő fotón azt látjuk, hogy Szilágyi Zoltán feláll és hátrafordul. Enyhén szólva butaság az az állítás, hogy ezt minden előzmény nélkül tette volna.

Ezt követően szóváltás alakult ki, majd civil ruhás emberek (!) – a váci klub állítása szerint köztük az érdi elnök is – hátrafeszített kézzel kiviszik a teremből Szilágyi Zoltánt.

A történtek szinte példa nélküliek. Reméljük, hogy a szövetség korrekt vizsgálatot indít az ügyben. A legszomorúbb egyébként az, ahogy az érdi sportvezetők viselkedtek ebben a helyzetben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments