Az idén már chipekkel mérik az időt a versenyen

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Emberi léptékkel számolva középiskolás lett a Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny. Amikor 15 évvel ezelőtt az első versenyt megrendezték, talán nem is bíztak benne, hogy egyszer elérik ezt a kort.

Az évek során sok minden változott. Módosult a pálya, pénzes szponzorok hiányában nevezési díjas lett az eredetileg ingyenes verseny, áthelyeződött a rajt és a versenyközpont helyszíne, változott a cél helyszíne és a változások sora az idei évben is bővül.

Április 15-én, a 15. Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny indulói a rajtszám mellé már egy chipet is kapnak, melyet a kerékpárjukra kell majd felerősíteni. Elérkezett az az idő, amikor úgy gondolták a szervezők, hogy a kezdeti lelkesedésük (mely azóta is töretlen), technikai hátterük már nem tudja kiszolgálni a jelenkor igényeit.

Ezért idén az eddigi kézi időmérést már felcserélik gépi időmérésre. Minden változtatás eddig is és ezentúl is a versenyzők érdekében, a verseny színvonalának megőrzése, magasabb szintre emelése érdekében történik. Reméljük az idei változtatás is elnyeri a rajthoz állók tetszését.

Szomorú, de jubilál is a verseny. Szeptemberben lesz 20 éve, hogy Légrádi Béla már nincs közöttünk. Akik idén is egy jó hangulatú versenyzéssel szeretnének emlékezni rá, április 9-ig még tudnak előnevezni. Akik lemaradnak erről az időpontról, azoknak a helyszínen is lesz nevezési lehetőség.
Bővebb információt a www.meszkoember.hu oldalon találnak az érdeklődők. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments