Nagyszülői értekezleteket tartanak Vácott a rendőrök

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Váci Rendőrkapitányság Vác és Szob középiskoláiban a fiatalok és az időskorúak védelme érdekében április 3. és 30. között Nagyszülői értekezlet címmel bűnmegelőzési programot szervez. A program célja a fiatalok és az időskorúak bűnmegelőzési célú tájékoztatása a rájuk veszélyt jelentő bűncselekmény típusokról, azok felismeréséről és megelőzésének lehetőségéről – olvasható a rendőrség közleményében.

A program a társadalmilag előnyös és elvárt, mivel a korosztályok közötti, valamint a családi kapcsolatok erősítését is szem előtt tartja a bűnmegelőzés mellett – állítják a szakemberek.

A célok elérése érdekében a középiskolákkal együttműködve az iskolákban nagyszülői értekezleteket szerveznek, ahol a diákok és a nagyszülők együtt hallgatják meg az előadásokat. A tájékoztatót követően három héten keresztül, heti egy alkalommal, minimum egy órában a tanulók meglátogatják a nagyszülőket, amikor segítenek nekik és beszélgetnek egymással, felhasználva a megszerzett bűnmegelőzési ismereteket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A program végrehajtására a középiskolások számára kötelező 50 óra közösségi szolgálat keretében kerül sor a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zenei Alapfokú művészeti Iskola, VM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma, Selye János Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a szobi Szent László Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium részvételével, a megkötött együttműködési megállapodás alapján. ♦

Nagypéntek miatt már ma, CSÜTÖRTÖKÖN megjelent a Váci Napló legfrissebb száma!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments