NAV: Ma jár le a határidő

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-SZJA felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz szja-bevallási tervezetük. Valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a NAV kimutatását.

Akinek nincs ügyfélkapuja, ma még kérheti a tervezet postázását. Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV.

A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy „ajánlat”, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig, azaz a mai napig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERVK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn

Március 19-e után a tervezet már csak személyesen kérhető a NAV ügyfélszolgálatain, vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is. Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

További információ a www.nav.gov.hu/szja/szja oldalon olvasható vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments