VÁLASZTÁS 2018: ellenzékiek az OLAF-jelentésről

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az ELIOS-ügy, az OLAF-jelentés és Vác érintettsége volt a témája annak az ellenzéki sajtótájékoztatónak, amelyet hétfőn tartottak a főtéren. Jakab Zoltán, az Együtt, Krauze István, az MSZP és a DK, valamint Juhász Béla, a Momentum már bejegyzett országgyűlési képviselőjelöltje egybehangzóan azt sürgette, hogy a húszmilliós büntetés kifizetésének felelősét nevezzék meg.

Mint ismeretes, az ellenzéki pártok által széles körben idézett OLAF-jelentés az ország több településén futó ELIOS-beruházások kapcsán szabálytalanságokat állapított meg. Kiderült az is, hogy ettől függetlenül Vác közvilágításának korszerűsítése során olyan lámpatesteket is kicseréltek, amelyeket néhány évvel korábban uniós támogatásból korszerűsítettek és nem lett volna szabad hozzájuk nyúlni. Emiatt az önkormányzat mintegy 20 millió forintot volt kénytelen visszafizetni – hangzott el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Az ellenzéki politikusok követelték, hogy ha a város kapott levelet az OLAF-tól az ELIOS-beruházással kapcsolatban, azt hozzák nyilvánosságra és részletesen tájékoztassák a polgárokat a történtekről.

A sajtótájékoztatón elhangzottakra a Fidesz helyi szervezete reagált. „Ezzel a fejlesztéssel Vác jól járt, ami évente több mint 20 millió forint megtakarítást jelent a városnak. Minden más állítás csak kampány” – olvasható közleményükben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments