Tragor Múzeum: Forró Katalin marad az igazgató

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ A képviselőtestület elmúlt heti ülésén megtárgyalta a Tragor Ignác Múzeum vezetői álláshelyére kiírt pályázatot, majd titkos urnás szavazással újabb öt évre bizalmat szavaztak az intézményt irányító Forró Katalin igazgatónak. Ugyancsak elfogadták az intézmény tavalyi évről összeállított beszámolóját.

Forró Katalin történész muzeológus éppen öt éve vezeti a múzeumot, kinevezését ugyanis 2013. április 1-től kapta meg. Szakmai pályafutását is Vácott kezdte egyébként, még 1988-ban, az akkori Vak Bottyán Múzeumban.

2007 és 2012 között a történeti-néprajzi osztály vezetője volt a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságán, miközben, egészen 2013-as kinevezéséig, megbízott igazgatóként vezette a Tragor Ignác Múzeumot.

A mostani vezetői pályázatra mindössze egy jelentkező volt, Forró Katalin, akinek a meghallgatása után bizalmat szavazott a grémium. Újabb kinevezéséhez – amely 2023. március 31-ig szól – a miniszter jóváhagyó egyetértésére is szükség van. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments