Kézilabda: újabb két fiatalt igazolt női csapatunk

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ A következő években GVM Europe-Vác csapatának célja, hogy tovább folytassa az idei szezonban bevált utat, és továbbra is kiemelt feladatunk lesz a fiatal utánpótlás korú játékosok képzése, menedzselése. Ezeket a célokat szem előtt tartva, újabb két tehetséges fiatal kézilabdázóval kötött egyesületünk hosszú távú megállapodást! – áll a klub honlapján megjelent közleményben.

Ennek megfelelően most két fiatalt is igazoltak. Közülük Bukovszky Anna neve már ismerős lehet a váci szurkolóknak, hiszen már többször szerepelt a GVM Europe-Vác felnőtt csapatának keretében, annak ellenére, hogy kapusunk még nem ünnepelte a 16. születésnapját.

Anna Balassagyarmaton ismerkedett meg a kézilabdázással, Szabó Krisztina volt NB I.-es kapus segítségével, azonban a Váci Női Kézilabda Sportegyesület teljesen saját nevelésű játékosának számít, ugyanis az első igazolását egyesületünk váltotta ki!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Fiatal kapusunk az I. osztályú ifjúsági bajnokság mellett (ahol 3 évvel idősebbek között szerepelt), kettős játékengedéllyel pályára lépett az NB I/B élmezőnyében szereplő Göd együttesében is, ahol fiatal kora ellenére, többször rendkívül meggyőző teljesítménnyel járult hozzá a győzelmekhez! „Nagy örömünkre szolgál, hogy Anna sokáig erősíti még csapatainkat, ugyanis a GVM Europe-Vác öt éves szerződést kötött Bukovszky Annával” – írja a klub közleménye.

Negyedik nyári szerzeményünk, a 16 esztendős Káldy Lili nyáron csatlakozik a GVM Europe-Vác kötelékéhez. Lili támadásban mindkét oldalon bevethető átlövőként, védekezésben pedig hármas védő pozícióban kaphat szerepet, ahol már idén is bizonyított, hiszen fiatal kora ellenére megállta a helyét az NB I/B keleti csoportjának 3. helyén álló Szent István csapatánál.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Lili a Szent István egyesületében eltöltött szezon előtt a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, s most a GVM Europe-Vác együttese négy éves szerződést kötött Káldy Lilivel.

„Mindkét fiatal játékosunk, a következő szezonban, a GVM Europe-Vác NB I-es felnőtt gárdája mellett, szerepelni fog az ifjúsági I. osztályban szereplő csapatunkban, valamint kettős engedéllyel a Gödi SE színeiben is” – olvasható a közleményben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments