VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Váci Rendőrkapitányság az idén is lehetőséget biztosít a közösségi szolgálat teljesítésére, bűnmegelőzési feladatok végrehajtásával a középiskolai tanulók számára. A középiskolákkal megkötött együttműködési megállapodás alapján 4 turnusban 10-10 fő, napi 3 órában, heti 15 óra közösségi szolgálatot teljesít majd.
A most nyilvánosságra hozott felhívás szerint a program helye a rendőrkapitányság épülete (Vác, Zrínyi Miklós u. 7.)
[sam_pro id=0_1 codes=”true”]
Az első turnus június 18-tól 22-ig tevékenykedik, míg a második június 25. és 29. között dolgozik. A harmadik turnusban július 2. és 6. között kapnak lehetőséget a fiatalok a közösségi munkavégzésre, a negyedik turnusban pedig július 9. és 13. között fogadják őket.
A program lebonyolításáért Kovács Sándor r. alezredes a felelős. Őt a 06-27/505-600-as telefonszámon, a 3507-es melléken lehet elérni. Közvetlen száma: 06-20/213-2454, e-mail címe: KovacsSa@pest.police.hu.
Jelentkezni a 06-27/505-600-as számon, a 3551-es melléken lehet. ♦