Színház: kiemelt státusz és hitel az áfára

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Már korábban bejelentették, hogy a Váci Dunakanyar Színház a következő időszakban szeretné megkapni a kiemelt előadó-művészeti státuszt, amely azt is jelentené, hogy az intézmény az eddiginél jelentősen nagyobb pénzügyi forrásokhoz jutna az állami költségvetésből. Az önkormányzat nemrég úgy döntött: felhatalmazza Fördős Attila polgármestert, hogy a következő öt évben Kis Domonkos Márk színi igazgatóval mindent kövessen el a kiemelt státusz megszerzésért.

A váltást az önkormányzatnak kell kezdeményeznie, ezért is fontos a mostani egyértelmű állásfoglalás. A nagyobb büdzsé egyben megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a színház saját társulatot hozzon létre. Az eddigi fejlődés reményt ad arra, hogy talán még sem kell öt évet várni Vácott a miniszteri döntésre.

Központi Gyógyszertár Vác

A legutóbbi testületi ülésen a színházzal kapcsolatban egy másik fontos döntést is meghoztak. Az előterjesztés szerint a száz százalékban városi tulajdonú intézmény kölcsönügyletet kíván kötni az OTP Bank Nyrt-vel. Ennek célja a színház teljes rekonstrukciójának megvalósulása során keletkező ÁFA megelőlegezése. Mivel a színház havi ÁFA bevalló, a pénz az adóhatóságtól egy éven belül visszautalásra kerül, mely összeget a színház a hitel törlesztésére fordítja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  10 napirendet tárgyalnak az új önkormányzat alakuló ülésén

A kölcsönszerződés megkötésének feltétele Vác Város Önkormányzatának készfizető
kezességvállalása. Ezt a testület megadta, így a színház lehetőséget kapott, hogy a banktól csaknem 88 millió forint hitelt vegyen fel. A kezességet a grémium a 2018. december 28-ig tartó határozott időtartamra adta meg.

Az önkormányzatokkal szemben azonban szigorú szabályok érvényesek a kezességvállalások esetében is  Ezért a képviselőtestület nyilatkozott arról, hogy a már meglévő hitelekből, kezességvállalásokból és az igényelt hitelből adódó éves kötelezettségeit figyelembe véve nem esik a „Magyarország gazdasági stabilitásáról” szóló 2011. évi CXCIV. számú törvényben (továbbiakban: Stabilitási törvényben) meghatározott korlátozás alá, s a színházi kezességvállaláshoz nem szükséges a Kormány Stabilitási törvény szerinti előzetes hozzájárulása. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments