Önkéntes tartalékos század alakul, jelentkezz te is!

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ „Hazánknak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik tanulmányaik, vagy civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét. Szereti a kihívásokat és szeretne tenni otthona és környezete biztonságáért? Kipróbálná a katonai szolgálatot? Jelentkezzen önkéntes tartalékos katonának!” – olvasható abban a felhívásban, amelyet dr. Maruszki Gábor, a helyi védelmi bizottság elnöke küldött szerkesztőségünknek.

Az ország valamennyi, így a váci járásában is megalakul a területi elven szervezett önkéntes tartalékos század. „A célunk az, hogy szükség esetén helyben rendelkezésre álljon kiképzett, felkészített, alkalmazható erő, hogy ne legyen olyan település, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, kiképzett katonai erővel” – olvasható.

Központi Gyógyszertár Vác

A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, amely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. A tartalékosok felkészítése helyben történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 kiképzési napban és alkalmazásukra is itt kerül sor.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálat teljesítési időtartamára kompenzációra jogosult.

A területvédelmi tartalékos katona az önként vállalt szolgálatért szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára illetményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezésre és ruházati ellátásra, szociális juttatásokra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult. A tanulmányokat folytató tartalékos katonáknak lehetőségük van honvédségi ösztöndíjra is pályázni, amelyek tovább növelhetik a szolgálattal kapcsolatos juttatásaikat.

Jelentkezhet minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Részletes tudnivalók (jelentkezés módja, alkalmasság, megyei toborzó irodák, próbaidő, alapkiképzés) megtalálható a www.iranyasereg.hu vagy a www.hadkiegeszites.hu oldalon, innen tölthető le a jelentkezéshez szűkséges regisztrációs lap is.

Az önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezni lehet a regisztrációs lap leadásával a települési önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban, a települési ügysegédeknél, a Váci Járási Hivatal Kormányablakaiban (vasútállomás vagy Csányi László krt. 16.), illetve a Pest Megyei Toborzó Irodában (1. sz. Katonai Igazgatási Központ, 1123 Budapest, Alkotás u. 23-25., levelezési cím: 1545 Budapest, Pf.: 25., telefon: 06-1/225-8778).

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

A regisztrációt követően a toborzó iroda munkatársai felveszik a jelentkezővel a kapcsolatot és  egyeztetik az alkalmassági vizsgálat helyét, idejét. Az alkalmassági vizsgálat sikeres teljesítését követően történik a szerződés megkötése. A regisztrációhoz a személyes okmányai és a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány szükséges.

Szerződést kötni csak alkalmas minősítésű egészségi, pszichikai vizsgálatot követően lehet, amire a regisztráció után kerülhet sor. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra jelentkezőknek II. típusú alkalmasság vizsgálaton kell részt venniük. A vizsgálatot a jelentkező háziorvosa is elvégezheti, ha van foglalkozás-egészségügyi alkalmasság vizsgálatra szóló képesítése. Ellenkező esetben foglalkozás-egészségügyi képesítéssel rendelkező szakorvos végzi. A vizsgálat kőltségét a Magyar Honvédség állja.

„Tartalékos katonák nélkül nem létezhet ütőképes haderő. Az ország valamennyi járásában és fővárosi kerületében szerveződő területvédelmi tartalékos századok folyamatosan várják a jelentkezőket. Jelentkezzen Ön is, ha úgy érzi, szeretne részt vállalni a honvédelmi feladatokban, és szükség esetén kész segítséget nyújtani lakókörnyezetének” – áll a felhívásban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments