Bemutatkozik az új váci V14 Art Stúdió: négy állandó alkotó

A váci V’14 Art Galéria négy éve végzi kiállításszervezői és kulturális menedzsment tevékenységét Iványi Irén vezetésével. Célja már a kezdetektől a váci és Vác környéki művészek felkarolása és bemutatása. Júliustól a galéria új formációval, a V’14 Art Stúdióval mutatkozik be, négy állandó taggal.

A stúdió állandó nyitva tartással várja az érdeklődőket: keddenként 15-től 18 óráig, szerdánként 9-től 12 óráig, csütörtökönként 15-től 18 óráig, péntekenként 10-től 13 óráig.

A V’14 Art Stúdió tagjai:

Hódos-Sári Beáta szövő

Végzettségét tekintve rajtanár, művelődésszervező és gyógypedagógus. A képzőművészet, az alkotás azonban már gyermekkorától jelen volt életében. A művészi vénát édesapjától, Sári Antal festőművész/fotóstól örökölte, aki édesanyjával karöltve már a kezdeti évektől a harmóniára, szépre, esztétikára való törekvést táplálták benne. Ez a fajta harmónia és igényesség  jellemzi ma is művészetét.

A szövéssel egy alkotótáborban találkozott először. Nem volt kérdés, hogy a későbbiek során ’dolguk lesz még egymással’. A szövés alapjait érettségi után, egy kézműves iskolában sajátította el, s kapott szövő képesítést. Már ekkor bizonyossá vált, hogy ez az önkifejezési mód az, ami neki „rendeltetett”, már ekkor kibontakozott lelkében az az alkotói attitűd, amin keresztül kifejezheti művészi látásmódját, láthatóvá, kézzel foghatóvá teheti gondolatait, érzéseit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Orosz Mária festményei a Margarétában

A főiskolán megismerkedett a különböző ábrázolási technikákkal, azonban semmi sem írta felül, a gyapjú és a vele való ’munkálkodás’, a szövés szeretetét.

18 éves kora óta folyamatosan alkot, pályázatokon szerepel. Munkáit folyamatosan zsűrizteti (népművészeti szakmai minősítés). Több önálló és csoportos kiállítása volt, Vácon 2017-ben mutatkozott be a közönségnek.

Gyógypedagógusként a gyermekek megsegítését is hivatásának tekinti, tekintette, azonban négy éve utat tört magának az alkotás mindenek feletti vágya és kizárólagossága, egyéb munkáit is ennek szellemisége hatja át.  Egyedi, népi iparművészeti alkotó tevékenységet végez. Képzőművészeti terápiát tart hátrányos helyzetű gyerekeknek, szövő szakkört vezet. Kísérletező típus, de mindezt a harmónia, a letisztultság  jegyében teszi.

Detkovics Anikó szobrászművész

Kerámikusként indult, majd a  pécsi tudományegyetem szobrász szakán folytatta tanulmányait. Alkotásai között építészeti makettokat, kisplasztikákat, köztéri szobrokat is találhatunk. Képzőművészeti tevékenysége mellett időnként termékfejlesztéssel is foglalkozott.

Munkái anyaghasználatukban igen változatosak: a kő-, fa-, fém-, beton-, és téglaszobrok mellett a szobrászatban ritkán használt anyagok is megjelennek, mint például a magok, textilek, a gyapjú, kábel és a fény, amiknek eltérő jellegét emberi tulajdonságokkal, jellemekkel azonosítja és egymáshoz való viszonyaikat és hatásukat vizsgálja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Biztonságos munka, egészséges élet – felelős vállalatirányítás a DDC-nél

Harmóniát kereső alkotó, aki a belső, rejtett terek, feltáratlan értékek és emberi kapcsolatok egymásra gyakorolt hatását kutatja szobrászi eszközökkel.

Szobrászi tevékenysége során folyamatosan részt vesz kiállításokon, művésztelepeken.

„Lételemem az alkotás, fontosnak tartom, hogy a világhoz való viszonyomat, emberi értékek és kapcsolatok rejtett világát formába önthessem.”

Diószegi Anikó restaurátorművész

A képzőművészeti egyetemet festő-restaurátor szakon végezte el, festményrestaurálással és műemléki falkép restaurálással foglalkozik. 1998 óta kiállító művész, a hazai és római csoportos kiállításon kívül egyéni bemutatkozásai is jelentősek.

2014-ben a Római Magyar Akadémia képzőművész ösztöndíjasaként hosszabb római tanulmányúton vett részt. Ahogyan Rómában, úgy Vác barokk épületeiben és macskaköves utcáiban, Budapest háztetőiben és tűzfalaiban is az idő, a színek és struktúrák keveredése adja a folyamatos témát olajfestményeihez.

Illusztrációkat, tusrajzokat és akvarell festményeket is készít.

„Az önálló alkotások létrehozásának szabadsága egyre fontosabb számomra, a restaurálás felelősségteljes és alázatot kívánó munkája mellett. Lírai ábrázolásmódban gondolkozom, a legtöbb képemen egy érzést jelenítek meg, ami egy mozdulatban, tekintetben, vagy egy nekem kedves tájban fogalmazódik meg. Festményeimet minden esetben a szépség színekben, hangulatokban és zenében megjelenő formája inspirálja.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Rokkantak Váci Egyesületétől a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületéig

Mester Bori iparművész

Belsőépítészként és művészettörténészként végzett. Pályafutása során a műemlékvédelemtől kezdve, a filmiparon és a rádiózáson át a művészeti menedzsmentig sokféle területen dolgozott, az elmúlt nyolc évben egyéni ipar- és képzőművészeti alkotómunkát folytat.

Örök kísérletező. Grafikáit a technikai sokszínűség jellemzi: a watercolour mixed media mellett a hagyományos műfajokban is otthonosan mozog. Sajátos hangulatú városképei mellett szívesen tárja fel saját belső utazásait is absztrakt képein. Az utóbbi időben a festészet útjait is járja, illetve az objektekhez is vissza-visszatér.

Belsőépítészként tanácsadói munkát végez, időnként pedig az alkalmazott grafika műfajában dolgozik, a váci művészeti élet, illetve a gödöllői Levendula Galéria rendszeres kiállítója, jelenleg Brémában is szerepelnek alkotásai a Kunstmix galériában. ♦


Szeretnénk megismerni a véleményed munkánkról. Kérünk, válaszolj kérdéseinkre!

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments