Eldőlt: Ipolydamásd és Helemba között egy kisebb teherbírású híd épül
Végre jó hír: aláírták a megállapodást az ipolydamásdi híd megépítéséről. A néhány nap ja Révkomáromban tető alá hozott államközi megállapodás azonban már lényegesen eltér a korábbi tervektől. Az Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között tervezett híd teherbírását 3,5 tonnára csökkentik – jelentette be a szlovák közlekedésügyi miniszter a révkomáromi új Duna-híd megtekintése utáni sajtótájékoztatóján.
Érsek Árpád hozzátette, az eredetileg 12 tonna teherbírású híd kapacitását a környéken élő emberek véleményét figyelembe véve mérsékelték, akik tartottak a megnövekedő tehergépjármű-forgalomtól. A szlovák tárcavezető közölte, hosszú távon szeretnének az Ipolyon további hidakat építeni, és a gazdasági előnyök kihasználása érdekében valahol egy erősebb hídra is szükség lesz a tehergépkocsik számára.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI kérdésére elmondta, hogy a létesítmény építése 2019-ben kezdődhet meg. Hozzátette, a szlovák közlekedésügyi miniszterrel úgy vélik, hogy a komolyabb teherbírású hidakat a transzeurópai hálózatok részeként kell megvalósítani, és erről a tervek szerint a közeljövőben megállapodást írnak alá.
Az Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község közötti híd megépítésére közösen pályázott uniós forrásokra a magyar és a szlovák fél. Valaha 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, az 50-es évekre azonban számuk négyre csökkent.
A váciak, ha például Esztergom felé indulnak autóval, jelenleg a letkési határátkelőt veszik igénybe. A damásdi híd átadása után jelentősen lerövidül az út hossza. ♦