Orbán Gáspár és a Felház Vácon is gyülekezetet épít

A budapesti egyetemisták által szervezett és nagyrészt őket is tömörítő felekezetközi vallási mozgalom, a Felház – aminek Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár az egyik vezetője – egyre több vidéki városban jelenik meg. A Házi Felház jelen van és erős Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Vácon, Szigetszentmiklóson, hamarosan újabb városokban is megjelenhet.

A csütörtökön megjelent HVG hetilap információja szerint a „Házi Felháznak” nevezett csoportok a Felház szellemiségét, látásvilágát követik, azonban autonóm, független keresztény mozgalomként definiálják magukat. A váciak legutoljára június 16-án szombaton találkozhattak velük, közösségi oldaluk szerint akkor tartottak egy rendezvényt városunkban.

hirdetés

Központi Gyógyszertár Vác

A váci közleményük szerint a találkozó főszervezői Kalácska Norbert, Nemeshegyi Csanád, Nemeshegyi Marcell és Tóth Máté Tamás voltak. A rendezvényt a Golgota Keresztény Gyülekezet Altány utcai közösségi házában tartották.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Péntekre biztosan befejeződik a Zöldfa utca oly nagyon várt aszfaltozása

“A Házi Felház nem Felház. A Házi Felház nem is hálózatosodása vagy tulajdona a Felháznak. A Házi Felház Vác egy szűk, minden Házi Felházra vonatkozó szabályrendszertől eltekintve független, autonóm, a szervezők vezetésével megvalósuló alkalom. Ha a Házi Felház Vác hitelességét szeretnéd ellenőrizni, keresd az ellenőrző pontokat az alkalmon, ami alapján elszámolható a szervezés és átlátható a főszervezők személye.

Ellenőrző pont maga a Facebook-esemény, a Házi Felházakon kifüggesztett HáziRend és az alkalom megnyitása. A HáziRendben a Házi Felház alapvető elveit és kereteit, valamint a főszervezők bemutatását találod meg. Ez minden főszervező életkora, gyülekezete, szellemi vezetője és megtérése idejének megjelölését jelenti. Megnyitáskor a főszervezők bemutatása szóban is el fog hangozni” – írják a meghívóban.

Az oldalon az eseményről beszámolót nem találtunk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Szalay Ákos: Üzenet a múltból (3) fotókiállítás a Lyra Könyvesházban

Létezik a Felháznak egy szolgálókonferenciája is, ott a három fő szervezőt – köztük Orbán Gáspárt – segítő amerikai mentorok a fő előadók. „Az Amerikából érkező szolgálócsoport tagjainak sokkal több tapasztaltuk van, mint nekünk, és ezeket megosztják velünk” – mesélte az egyik résztvevő. (fotó: Felház – Facebook) ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments