Váci KSE: új klubmodellhez új klubigazgató kell

A játékoskeret megerősítése mellett a klubvezetésben is változást hozott a nyár a Váci KSE férfi kézilabda csapatánál: Tomecskó-Hunyadi Tamás személyében júliustól új klubigazgató érkezett az a bajnoki szereplést a másodosztályban folytató egyesülethez – számol be a hírről a klub honlapja.

A váci születésű és ezekben a hónapokban városunkba hazatérő Tomecskó-Hunyadi Tamás nem ismeretlen a kézilabdás életben. A klubigazgató civil munkái mellett két évtizedig játékvezetőként tevékenykedett, több mint 200 élvonalbeli és Magyar Kupa mérkőzést vezetett, az ország megannyi csarnokában megfordult.

Központi Gyógyszertár Vác

A kommunikációs felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember a Magyar Postánál és a Richter Gedeon gyógyszergyárnál töltött be vezető beosztásokat.

Tomecskó-Hunyadi Tamás nem érkezik ismeretlen közegbe, szinte minden és mindenki ismerős lesz számára, a sportban és az üzleti területen szerzett tapasztalata sokat érhet csapatunknál. A klubigazgató dr. Schoffer Attila elnökkel, Skaliczki László vezetőedzővel, Gunya Péter utánpótlás szakmai igazgatóval és a teljes stábbal közösen elkötelezett egy új klubmodell kialakításában és hosszú távon hatékony működtetésében. (képünkön balról jobbra: Skaliczki László, Tomecskó-Hunyadi Tamás és dr. Schoffer Attila – forrás: vacikse.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments