Aki Jászai Marit szerette, elvette, csendben halt meg a váci kórházban
Pár napja, július 29-én volt kilencven éve, hogy egy remek és különös sorsú színész meghalt. Kassai Vidor – akinek eredeti neve Kossitzky Vidor – a ma Szerbia területén lévő Gyála nevű faluban született 1840-ben és városunkban hunyt el. Annak idején a kor nagy dívájához, Jászai Marihoz fűződő, erősen lángoló szerelme sokáig téma volt az úri közönség körében.
A viharos, mindössze két évig tartó kapcsolatról egy könyv is született naplótöredékek alapján Rédey Mária tollából, a Nyugat kiadásában. Kassai akkor ismerte meg a feltűnően csinos lányt, amikor 1867-ben újra visszatért a Budai Népszínházba. Itt figyelt fel a 17 éves Jászai Marira. 1869-ben házasságot kötöttek, két év után elváltak.
Íme, megismerkedésük története.
“Jászai:
– Egyszer azután egy Bem apó című darabban egy markotányosnőt játsztam, ő valami suhancot.
Egy felvonás tánccal végződött és ő engem kapott el, talán csak, mert legközelebb álltam hozzá: «De kellemes fogás esik a derekán, kisasszony!» — mondja. Én boldogan kaptam a szaván: «Talán
azért, Kassal úr, mert nem vagyok befűzve?» — Nekem csak az kellett, hogy el kezdhessek vele beszélni. Mindjárt rátértem arra, ami engem egyedül érdekelt, a könyveire: «Igaz, hogy annyi könyve van? Szeretném látni. És igaz, hogy fest és fuvolázik? Szabad-e elmenni hozzá a Júliával?»
Édes, századvégi regénykezdet. Angyal repül itt — egyenesen a menyasszonyságba, s annyi tapasztalat után — Iehelletfinom szárnyakkal. A lélek hófehér. De még fehérebb a vőlegény.
Kassai:
– Már előbb jött társulatunkhoz egy feltűnően szép leány. Én Bem apó bán valami szász (vagy román) fiút adtam, aki honvédnek áll; a szép leány pedig, szoknyában, ezüstzsinóros huszárkába öltözött honleány volt. A szász fiú szerelmes lett a szép magyar leányba, de mint újonc (meg szász is), kissé esetlen volt még honvédnek. A szép leány (mint magyar s ennélfogva persze ügyesebb is) maga tanítgatta a katonás lépésekre. E páros jelenetek alatt a fiúnak át is kellett egyszer ölelni a leány derekát. Ez meg is történt. — De az ölelés alatt valami különös érzés futott át. — Jelenetünk
után nem állhattam meg, hogy meg ne említsem előtte: «Ejnye, de kellemes ölelés volt ez!»
Erre ő így szólt: «Nem vagyok befűzve!* Ez talán még kellemesebben hatott reám az ölelésnél is, hogy nem fűzi derekát, mint a többi.»
S most úgy folytatja tanúvallomását, — olyan gyöngéden és büszkén, hogy meleg lehelletét érezni
még a fiatal lányon, kit elénk állít. Így látjuk magunk előtt mi is, ahogy majd leveleit
olvassuk” – írja a szerző.
Jászai Marival együtt szerződött 1869-ben Kolozsvárra, a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz, de csak ő maradt ott 1880-ig. Közben, 1872-ben az István téri Színházban lépett fel, majd Arad, 1873-tól Losonc és Rozsnyó voltak az állomásai. Később járt Svájcban, Londonban és Párizsban. Emlékezetes szerepe Gonosz Pista megformálása volt Tóth Ede: A falu rossza című népszínművében.
Kassai Vidor 1899-ben nyugdíjba vonult, haláláig Vácon élt. Több mint negyven pályatársáról festett portrét. 1928. július 29-én halt meg a váci kórházban. Hűséges váci barátai kísérték utolsó útjára.
“A mai színházlátogató közönség soraiban kevesen lehetnek, akik emlékeznének arra, hogy ki volt Kassai Vidor. Pedig a magyar színészet történetének kevés olyan eredeti egyénisége, olyan nagy elmélyüléssel dolgozó művésze volt, mint ő” – olvasható a Kassai Vidor emlékezései című könyv végén. ♦
cikkünk szerzője a Váci Napló alapító főszerkesztője
furucz.z@vaci-naplo.hu
(a névre kattintva a szerző korábbi cikkeit is olvashatja)
