Meglepő tapasztalat: a nyugdíjasok nyírhatják ki a magyar plázákat

Meglepő, Magyarországon milyen sokan tartják magukat távol a bevásárlóközpontoktól – főleg az idősebb korosztály. Az ő vásárlóerejük pedig kulcsfontosságú lenne a plázák túlélése szempontjából.

A bevásárlóközpontok vesztesek lesznek, ha nem tudnak alkalmazkodni az elöregedő társadalom igényeihez, és nem tudják megnyerni az úgynevezett ezüstgenerációt, a más országokban már megjelent idősmarketing azonban Magyarországon még kezdetleges – írta a Világgazdaság hétfőn.

A lap a Központi Statisztikai Hivatal budapesti bevásárlóközpontokra fókuszáló tanulmánya alapján megállapítja, hogy egyelőre éppen a jövőben fontos korosztályok képviselőinek többsége hiányzik a plázákból: Magyarországon az 55 év felettiek 63 százaléka sohasem vásárol bevásárlóközpontban, de a 14 év felettiek 39 százaléka sem, ami csaknem a kétszerese az EU- ban mért aránynak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Fontos változások a munka törvénykönyvében

Már 2014-ben a nyugdíjasok adták a magyarországi háztartások 31 százalékát a KSH közlése szerint, az egy főre jutó személyes célú kiadásaik előtte is meghaladták az országos átlagot, fogyasztási szerkezetük pedig markánsan eltért az országos átlagtól. A legnagyobb az eltérés az egészséggel kapcsolatos kiadásokban, de például lakberendezésre, élelmiszerre, élvezeti szerekre is szignifikánsan többet költenek a fiataloknál, és közösségi élménynek tekintik a vásárlást – írta a Világgazdaság. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!