Szeptember elején a hazai büntetés-végrehajtási intézetek tantermeiben is megszólalt a 2018/2019-es tanév első csengetése. A magyar börtönökben közel 800 fogvatartott kezdi meg általános iskolai, több mint 1100 középiskolai, 24 fő pedig felsőfokú tanulmányait. Az arra érdemes fogvatartottak közül 1300-an még piacképes szakmát is szerezhetnek a rácsok mögött, így majdnem minden ötödik fogvatartott, összesen több mint 3200 elítélt ül be a padokba hamarosan.
A Váci Fegyház és Börtönben a 2017/2018-as évben megkezdett két éves OKJ-s villanyszerelő képzés a Váci Szakképzési Centrum kereti között zajlik, amelyben az idei évben is 16 fogvatartott folytatja tanulmányait. Szintén keresett program a már második alkalommal indított könyvkötő – nyomtatványfeldolgozó képzés, amely az intézet szomszédságában működő Duna-Mix Kft. vezetésének kezdeményezésére indult a tavalyi évben, 13 fő részvételével. A tanulmányaikat a nyomdánál végzett nyári gyakorlat után mindannyian folytatják, záróvizsgára 2019 májusában kerül sor.
A 2018/2019-es tanévben szintén kétéves, szobafestő-mázoló szakképzés indul Vácott, tervezetten 20 fogvatartott bevonásával. A képzések célja és a további lehetőségek megvizsgálása a szabadulást követően a munkaerőpiaci helytállásra és versenyképes fizetés biztosítására készíti fel a résztvevőket.
A program az általános iskolai képzéssel egyetemben szeptember 10. után kezdődik. Az általános iskolai oktatást külsős pedagógusok bevonásával Fenyő Ildikó bv. őrnagy látja el. Tervezetten közel 100 fő általános iskolai képzését biztosítják a délelőtti munkavégzést követően, ahol a 2-3-4. osztályok, az 5-6-7. osztályok kerülnek összevonásra, a nyolcadik évfolyam pedig önálló osztállyal indul. Gimnáziumi képzést 9-10. osztályosok részére biztosítanak a váci börtönben.
A fogvatartottak iskolai végzettsége mindenhol a világon alacsonyabb a társadalmi átlagnál, sokan vannak itthon is olyanok, akik még az általános iskolát sem fejezték be. A büntetés-végrehajtási szervezet az alapfokú oktatás általános biztosításával, a szak- és betanított képzések elérhetővé tételével növeli a fogvatartottak szabadulás utáni elhelyezkedésének esélyeit, de az iskolai oktatás hiányosságainak csökkentésével potenciálisan a visszaesés lehetőségét is csökkenti.
Országosan szinte az összes bv. intézetben folyik általános iskolai és középiskolai oktatás vagy szakmaképzés. Az oktatások minden esetben az intézeteken belül zajlanak, nappali, esti, illetve levelező tagozaton, államilag finanszírozott formában, a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazottak alapján.

Az iskolai oktatás a rácsok mögött is hasonlóan zajlik, mint a szabad életben: a tanulóknak órakezdésre a tanteremben kell lenniük, a házi feladatot nekik is meg kell írniuk, de témazárók és röpdolgozatok is épp úgy részét képezik a tanóráknak, ahogy a feleletek is. Az osztályok kis létszámúak, ennélfogva az itt folyó oktató-nevelő munka meglehetősen hatékony.
Az oktatás órarend alapján történik, a tanórák 45 percesek, tízperces szünetekkel, a tananyag és az írásbeli-szóbeli vizsgáztatás pedig megegyezik a civil oktatási intézmények megfelelő évfolyamaiban bevett gyakorlattal. A tanárok külsős oktatók, akik az adott büntetés-végrehajtási intézettel szerződéses jogviszonyban állnak.
Az elítéltek szívesen tanulnak, értelmes időtöltésnek tekintik az iskolai elfoglaltságot, a civil környezetből érkező pedagógusok pedig sajátos kapcsolatot jelentenek az elítéltek számára a börtönfalakon túli világgal, ami tovább növeli tanulási hajlandóságukat.
A képzéseket szakképzési központok mellett felnőttképzésre specializálódott cégek bonyolítják le, mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás a büntetés-végrehajtási intézetben folyik. Ott történik a vizsgáztatás is, de a bizonyítványban semmiféle utalás sem szerepel arról, hogy a vizsgázó képesítését, mint elítélt szerezte.
A legkeresettebb szakmák a festő, mázoló, tapétázó, a konyhai kisegítő, a targoncavezető, a bútorasztalos, a kőműves és burkoló, de a paletta a nyomdaipari könyvkötő képzéstől a népi kézműves szakmáig bezárólag igen széles.
A börtönben felsőfokú tanulmányok folytatására is lehetőségük van az elítélteknek. Elsősorban a nagyítélettel rendelkező fogvatartottak végeznek felsőoktatási tanulmányokat, van, aki főiskolai és van, aki egyetemi képzésen vesz részt. A legnépszerűbb szakoknak a teológus és az informatikus könyvtáros számít, de a közelmúltban sokan választották a kommunikációs, vagy a művelődésszervező képzéseket is.
A büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett fogvatartottak közül évente átlagosan mintegy 2500-an szereznek valamilyen iskolai végzettséget, szakképzettséget. A különböző képzéseken túl kiemelt jelentőségűek a megszerzett ismeretek szinten tartását és pótlását elősegítő szakkörök, egyéb programok, tréningek is. ♦