Fehér Zsolt a Jobbik megyei alelnöke, és a közgyűlési frakció vezetője

A Jobbik Pest Megyei Választmánya szeptember 1-jén szombaton tartotta kétévente esedékes tisztújító ülését. A közel 80 alapszervezettel rendelkező Pest megyei választmány ülésén a megjelent küldöttek 87 százaléka Varga Zoltán Péternek, a dunakeszi Jobbik vezetőjének szavaztak bizalmat a következő két évre a nemzeti néppárt legnagyobb megyei szervezetének elnökeként. 

Alelnöknek választotta a tisztújító választmányi ülés többek mellett Fehér Zsolt váci küldöttet, az itteni szervezet elnökét, továbbá megválasztotta a Jobbik Országos Választmányának Pest megyei küldötteit is.

A Pest Megyei Közgyűlés jobbikos képviselőcsoportját a frakció közelmúltbeli döntését követően Fehér Zsolt vezeti, a frakcióvezető-helyettesi feladatokat továbbra is Varga Zoltán Péter látja el.

Fehér Zsolt a legutóbbi országgyűlési választáson is elindult a Jobbik színeiben. 1998-ban érettségizett a Váci Madách Imre Gimnáziumban, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán államvizsgázott mint igazgatásszervező. „1979-ben születtem Vácott. Magyar, székely, vend felmenőkkel rendelkezem, gyermekkorom legszebb emlékei közé sorolom az őrségi rokonoknál töltött vakációkat. Itt szerettem meg a vidéki élet egyszerűségét, a vidéki embereket, a természetet. Ennek ellenére ízig-vérig városi embernek tartom magam” – írta önéletrajzában. (képünkön: Kászonyi Károly, a Jobbik önkormányzati képviselője és Fehr Zsolt)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments