Ismeretlen holttestek: csak koporsóban lehet temetni

Minden esztendőben sajnos többször is előfordul, hogy a váci rendőröket olyan holttestekhez riasztják, amelyek személyazonosságát nem lehet azonnal megállapítani. A rendelkezésre álló nyomok, különböző tárgyak segítik az azonosítást, de még így is sziszifuszi munkát kell sokszor végezni ahhoz, hogy az ügyet végleg lezárhassák. Van azonban olyan akta, amely ma is nyitva van: a sződligeti hulla személyazonosságát a mai napig nem sikerült kideríteni.

A Váci Rendőrkapitányság az elmúlt időszakban két esetben folytatott eljárást rendkívüli haláleset miatt, melyben az elhalt személyazonossága ismeretlen volt. Az egyik esetben Vác külterületén vonatgázolás következtében hunyt el az illető, míg a másik esetben Zebegény közigazgatási területén a Duna folyóból került elő a holttest. Mindkét esetben az eljárás során a személyazonosság megállapításra került – tájékoztatták lapunkat a rendőrségen.

Az ismeretlen holttestek személyazonosságának megállapítására több lehetőség is van, így az azonnali körözés elrendelése mellett a rendelkezésre álló nyilvántartásokban kutatás a megelőző időszakban eltűnt személyek körében, adatgyűjtés folytatása a feltalálási hely környezetében, vízi holttestek esetében a folyószakasz melletti rendőrkapitányságok azonnali megkeresése, illetve – figyelemmel az országhatárra is – a Határrendészeti Összekötő Pontokkal kapcsolatfelvétel.

Emellett sokat segíthet akár az ujjnyomat, akár a DNS, akár a fogstátusz rögzítése a boncolás során, különös figyelemmel az egyéb ismertető jegyekre, mint például a tetoválás vagy műtéti heg. Eredményre vezethet a levett ujjnyomat vagy DNS-minták összehasonlítása a bűnügyi nyilvántartással. Emellett gyakran a médiában történő megjelenítés, illetve a police.hu honlap körözési adatainak feltöltése is segítheti a rendőrök munkáját.

Sokszor egy-egy ügy lezárása hónapokig is eltarthat. Amennyiben az eljárás során az ismeretlen holttest személyazonosságát nem sikerül megállapítani, úgy a megtalálás helye szerint illetékes önkormányzat intézkedhet a név nélküli holttestként történő temetésről. Ez alatt az idő alatt a holttestet az irányadó szabályoknak megfelelően tárolják.

Ha sikerül azonosítani és megtalálják a hozzátartozókat, az sem egy egyszerű történet. Az esetek többségében a családtagok már eltűntként kerestetik rokonukat, esetenként fel vannak készülve egy esetleges rossz hír fogadására is, amellett, hogy tragédiaként élik meg jellemzően. Ugyanakkor megkönnyebbülést is jelenthet számukra, hogy a bizonytalanság eloszlott és a szeretteiket méltó körülmények között el tudják búcsúztatni – számoltak be tapasztalataikról a váci rendőrök.

A két legutóbbi esetben tehát sikeres volt a munka és ma már tudjuk, akik az elhunytak. Jelenleg a Váci Rendőrkapitányságon nincs folyamatban olyan ügy, melyben ismeretlen holttest személyazonossága ne került volna megállapításra – tudtuk meg.

Amennyiben az eljárás során az ismeretlen holttest személyazonosságát nem sikerül megállapítani, úgy a megtalálás helye szerint illetékes önkormányzat intézkedhet a név nélküli holttestként történő temetésről

Még mindig nem sikerült annak a holttestnek a személyazonosságát megállapítani, amelyet 1998-ban szeptember végén találtak Sződligeten. A két évtizedes rejtélyt mély homály fedi. Csak az tűnik biztosnak, hogy az elhunyt nő lehetett.

Az ismeretlen holttestek azonosításával egy külön csoport foglalkozik a rendőrségen belül. Az azonosítatlan halottak között felülreprezentált a hajléktalanok csoportja, ugyanis az eltűntet a családja és a környezetében élők sem keresik, nem tesznek bejelentést, sokszor azt gondolják, hogy a régen látott ember börtönbüntetését tölti – derül ki a tapasztalatokból.

A Váci Rendőrkapitányság listáján szereplő, még 1998-ban megtalált holttest feltehetőleg egy hónapokkal korábbi halálesettel hozható kapcsolatba. A rendőrség honlapján a következő adatok szerepelnek:
Testmagasság: 156-160 cm
Testalkat: KÖZEPES
Homlok dőlés: SZÉLES
Megjegyzés: rothadásos állapotú, haja teljesen leázott, álla kerek, fogazata: bal felső 1-6-os, bal alsó 1-2-3-as megvan, 4-5-ös csonk, 7-es megvan, jobb felső 1-2-8-as, jobb 1-2-7-es megvan.
Halálakor az ismeretlen személy barna kord mellényt, sötétkék kötött pulóvert, szürke kardigánt, lila-fehér csíkos mellényt, középzöld színű ruhát, szürke, oldalt hasított, kék béléses szoknyát, piros kombinét és piros tornacipőt viselt.

A település közelében 2015-ben ismét egy halottra bukkantak. Sződliget és Göd között január 8-án, csütörtökön, a délutáni órákban egy ismeretlen férfi holttestet találtak az M2-es autóút mentén. Úgy tudjuk, személyazonosságát sikerült megállapítani.

A fő szabály az, hogy az ismeretlen holttesteket 30 napon belül el kell temetni, melynek a költségei azt az önkormányzatot terhelik, ahol megtalálták a testet. Az azonosítatlan elhunytakat azonban nem lehet hamvasztani, így csak a drágább koporsós temetésre van lehetőség. ♦