Megkoszorúzták Kincsem, a csodaló gödi szobrát

Először az idén koszorúzták meg a magyar csodaló, Kincsem gödi szobrát. Az időzítés nem véletlen: péntektől vasárnap estig nagyon sok programmal várják az érdeklődőket a budapesti Kincsem Parkban, s a rendezvények fő attrakciója a vasárnap 18:25-kor sorra kerülő Kincsem díj lesz, amelyért több, a hazai és a nemzetközi porondon is jegyzett ló és hajtó verseng majd.

Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft igazgatója elmondta: az országban összesen két Kincsem szobor áll, mindkettő Tóth Béla alkotása. A gödit éppen ott állították fel, ahol az 54 versenyen 54 győzelmet arató Kincsem istállója volt. Onnan vezették gyalog a kancát a vasútállomásra, majd vonaton ment tovább a versenyekre. Az építményt nemrég teljesen felújították és közösségi térként fogják használni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Dr. Pintér György, Göd alpolgármestere a koszorúzás után elmondta: Kincsem olyan a magyar lovas történelemben, mint Puskás Öcsi a fociban. A csodaló híre messzire röpíti Göd városának hírét is. (képünkön: dr. Szinay József, Göd címzetes főjegyzője, dr. Pintér György, Pécsi István,  Lenkei György önkormányzati képviselő, Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke)

A hétvégi VIII. Nemzetközi Lóverseny & Food Truck Show rendezvény legfontosabb versenyeinek és programjainak kezdési időpontjai:

Szombat – ügető versenyek
11:00 nyitás
12:00 Street Art Show és utcazene zárásig
Egész nap: elefántles a bejáratnál – 2 elefánt az igazi autentikus indiai hangulat nevében
17:00 Marschall József Emlékverseny
18:00 104. Hungária Díj
19:30 Food Truck Cinema

Vasárnap – galopp versenyek
11:00 nyitás
12:00 – 19:00 Street Art Show
15:05 Tattersalls – Overdose Díj
16:10 Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj
17:20 Kovács Mihály Emlékverseny- Magyar Háromévesek Nagydíja
18:25 Kincsem Díj
19:00 NoSalty eredményhirdetés
19:15 Street Art Show eredményhirdetés ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments