Szeptember 13-16. között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Fiatalkorúak Regionális Intézete adott otthont Európa első olyan börtöncursillojának, amelyet fiatalkorú fogvatartottaknak tartottak. Korábban ehhez hasonló vallási rendezvényt a Váci Fegyház és Börtönben is tartottak.
A mostani rácsok mögötti lelki tanfolyamon 15 együttműködő, szabálykövető fiatalkorú vehetett részt. A háromnapos lelkigyakorlaton a fiatalkorú fogvatartottak megismerhették az evangélium tanításait, betekintést nyerhettek a vallás filozófiai és történeti hátterébe, előadások, beszélgetések és közös imák segítségével kerülhettek közelebb a Biblia szellemiségéhez.
A börtöncursillon részt vevő elítéltek a foglalkozások idejére még külön zárkába is kerültek, hogy az elmélyülést ne zavarják a börtönbeli élet adottságai. A cursillot elvégző fogvatartottak így pozitív példát állíthatnak a többi elítélt elé, a foglalkozást követően pedig társaiknak is továbbadhatják a hallottakat, tapasztaltakat.
A Váci Fegyház és Börtönben 2015. október 15. és 18. között tartottak cursillo elnevezésű lelkigyakorlatot 24 elítélt részvételével. A lelkigyakorlatra 10 külsős segítő érkezett az intézetbe, köztük Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyarországi Cursillo lelki vezetője, valamint Mohos László rektor, Vágner Mihály diakónus, és Vatai Gyula.
A résztvevők a munkatársakkal együtt, az ébresztő és a takarodó közti időt együtt töltötték a váci intézetben. Ez igaz volt a szabad levegőn tartózkodásra és az étkezés időszakára is. A lelki gyakorlat vasárnap délután egy szentmisével zárult, meghitt, szeretettel teli légkört varázsolva az intézet kápolnájába.
Az első magyarországi börtöncursillot 2014 decemberében a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben rendezték meg, két évvel később, 2016 júniusában, a kalocsai börtönben Európa első női börtöncursillóját is megtartották. ♦