Szállásadók tapasztalatai: beletojnak a medencébe, lopnak, besurrannak

Rongálás, illetéktelen vendég elszállásolása, lopás és belógás a leggyakoribb kihágás a Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint. A szálláshelyek háromnegyedénél, míg a turisztikai attrakciókat üzemeltetők kétharmadánál járt már a határokat feszegető vendég. Az esetek zöme nem igényel rendőri intézkedést, de olykor előfordulnak kirívó alkalmak.

A szabálysértő vendégekről, látogatókról készített felmérést a Szallas.hu a már javában zajló Év Szállása verseny apropójából. A kutatásban a szállásadókat és a turisztikai attrakciók üzemeltetőit is megkérdezték a szabályszegőkkel kapcsolatos tapasztalataikról.

Bizony az idei nyáron is előfordult, hogy a szálláshelyen a vendégek nemcsak azt csinálták, amire az eredetileg rendeltetett, hanem kifejezetten feszegették a határokat. „Négy szálláshelyből háromnál volt legalább egy emlékezetes eset, ahol a vendég előírást sértett” – közölte a felmérés eredményeit Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Ha bezárt a wellnessz, azért még be lehet surranni

Az elkövetett kihágások sorában a leggyakoribb elem a rongálás, amit a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég követ, míg harmadik helyen a lopás végzett. „A sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógok” – tette hozzá Keresztes Nóra. A besurranó kedvű vendégek előszeretettel választanak másik szobát vagy lakosztályt, ha nyitott ajtót találnak, és a konyha vagy étterem zárás utáni látogatása is gyakorinak mondható.

„Vannak olyanok is, akiket a zárva tartás sem akadályozhat meg a wellnesszezésben” – árulta el a marketing menedzser. A medencés szállásoknál ráadásul nem csak a belógás lehet probléma: a pancsolós helyek harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét azért, mert a vendég ott végezte el a dolgát. „Ez egyébként nem csupán a higiénia miatt kellemetlen, de jelentős anyagi teher is a szállásadóra nézve” – mondta Keresztes Nóra.

A kihágások jellemzően nem igényelnek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítik a rend őreit. „Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót csíptek nyakon, akivel szemben a leleplezést követően eljárás indult” – mesélte el a részleteket Keresztes Nóra.

A turisztikai attrakciók üzemeltetői is látnak cifra dolgokat

A Év Szállása keretében végzett felmérés szerint nem csak a szállásadóknak gyűlik meg a baja a szabályszegőkkel: a turisták számára programot, illetve látnivalót biztosító helyek kétharmadának volt már dolga az előírtakat újraértelmező látogatóval. A problémás esetek leggyakrabban rongálásról, lopásról, illetve nyitvatartási időn kívüli belógásról szólnak.

„Ez utóbbi kapcsán elmondható, hogy a fürdők számára külön kihívás a nyitva tartási időn kívül betérni vágyó vendégek távoltartása, de a múzeumok esetében sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég” – monda Keresztes Nóra. A zárva lévő turisztikai attrakciót látogató „kalandorok” többsége egyébként megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, de nagyjából minden harmadik eset a rendőr kihívásával végződik.

Persze kellemetlenkedő vendégek – többnyire inkább férfiak – a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgy vendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző.

Az ismertség árengedménnyel párosul?

A turisztikai attrakciók üzemeltetői számára emlékezetes pillanatokat okoznak a celebritások is. A beszámolók szerint a híres emberek gyakran gondolják úgy, hogy számukra egy-egy program meglátogatásának ingyenesnek kellene lenni, hiszen ottlétükkel a helyet népszerűsítik. „De nem csak az ismert személyek próbálkoznak be: a szállásadók harmadánál járt már olyan vendég, aki csupán a távozáskor jelezte elégedetlenségét a szolgáltatással kapcsolatban, remélve, hogy ezzel alkudhat a cechből” – árulta el Szallas.hu szakembere. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments