Szombaton este kilenckor lesz az éjszakai futás első rajtja

Szombaton kerül sor az immár hatodik váci éjszakai futásra a főtéren. A szervezők szerint nagy az érdeklődés a különleges lehetőség iránt és reménykednek abban, hogy a mostanában változékony és hideg időjárás nem szegi a kedvét senkinek.

Nevezni a helyszínen 17 órától lehet, az első rajtra – ekkor a rövidtáv versenye indul – 21 órakor kerül sor. Fél óra múlva indulnak a hosszabb táv futói, akik kétszer többet, összesen 4,8 kilométert tesznek majd meg a rajt és a cél között. Az eredményhirdetésre 22 órakor kerül sor.

A versenyen ezúttal is gyűjtenek. A kiírás szerint a nevezési díjakból – 16 éves kor alatt 500, felette 1000 forint – a kórház gyermekosztályát segítik. Kérnek mindenkit, hogy hozzon magával egy plüss macit, sünit, kutyust, vagy bármilyen állatfigurát is, ezeket szintén a kicsiknek juttatják el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A legeredményesebb egyesületként tértek haza a Dunai Sárkányok

A szervezők változatos programokról is gondoskodnak. Este hatkor DJ Peter Goldberg lép színpadra, majd a zenés blokk végén Steve Kollar, háromszoros világ- és Európa-bajnok electric boogie bemutatóját nézhetik meg a jelenlévők. A rajt előtt a Royal Fitness csapata és Bagyinszki Anikó várja a versenyzőket egy kis bemelegítésre.

A rendezvény fővédnöke Pető Tibor alpolgármester. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments