Veszekedtek, verekedtek, végül egy kés is előkerült, most bíróság elé áll

A Váci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amely még tavaly tavasszal történt Szobon. A nyomozás adatai szerint egy 22 éves férfi 2017. április 8-án 21 óra körül a Dózsa György úton található családi ház előtt az utcán összeverekedett egy 20 éves helyi férfival.

A verekedésnek az ingatlanban lakók vetettek véget, amelynek során a gyanúsított egy 42 éves férfit egy késsel mellkason szúrt. A sértett a szúrás következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a férfit a helyszínen elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 22 éves férfit garázdaság vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Váci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments