Baharev Ali vasrózsát kapott a Virágos Vác díjkiosztóján

A tizenhatodik kiírás alkalmával is nagyon sokan neveztek be a Virágos Vác környezetszépítő versenyre, így aztán nem meglepő, hogy az október 29-én tartott ünnepélyes díjkiosztóra zsúfolásig megtelt a városháza díszterme. Az eseményen Fördős Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket.

– Versenyezni csak a magunk kedvére is jó lehet, de akkor különösen szép a kihívás, ha a versengés egyben közösségi célt szolgál. A Virágos Vác mozgalom erről szól, az egymásra és egyben a környezetünkre való odafigyelésről. Köszönet jár hát mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek – mondta a városvezető.

A díjakat a polgármester és Kasnya Sándor korábbi főkertész adta át a kitüntetetteknek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Holnap kiderül, ki ül be a testületbe Fördős Attila helyett

A mozgalom sikerét bizonyítja, hogy a négy díjazás után járó Virágos Vác, virágos ház tábladíjat már elnyert résztvevők közül igen sokan ezen elismerésük után is töretlen lelkesedéssel részt vesznek a versenyben – ők már bronz-, ezüst-, arany-, illetve gyémánt okleveleket vehetnek át az évenkénti díjkiosztókon.

Mezei Helga főkertész, a verseny főszervezője külön köszöntötte Vojtkó Pálnét, Surina Istvánnét és Révuti Károlynét, akik már évek óta lelkesen mozgósítják társasházi közösségüket a környezetszépítő versenyben. Különdíjat, egy míves vasrózsát kapott Baharev Ali nyugdíjas pedagógus, aki példa értékű felajánlást tett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Pető Tibor szerint tárgyalni kellene a kormánnyal

– Nagyon szeretem a virágokat, különösen a rózsákat, így aztán úgymond örökbe fogadtam néhány virágágyást, amelyekben igyekszem gondosan ápolni az oda ültetett töveket – nyilatkozta lapunknak a kitüntetett.

Az eseményen kis műsort adtak a Kertész utcai tagóvoda apróságai, majd zárásként Banda Pál cimbalomművész örvendeztette meg a közönséget virtuóz játékkal. (képünkön: Baharev Ali)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!