Birkózó vb: gyűjtöttük az érmeket, volt már jobb, de lesz is!

Elérkezett a birkózó világbajnokság befejező versenynapja, a kötöttfogásúak zárták a múlt szombat óta tartó, magyar szempontból örömet és csalódást is hozó versengést. Arany, ezüst és bronz, mindhárom medáliából nyertünk már egyet-egyet és tudtuk, ez a szám ma biztosan emelkedni fog, hisz Lőrincz Tamás a 77 kg-os kategóriában ott van a döntőben, ám az is lehet kettővel, mert a szombati horrorisztikus veresége után mára megrázta magát, két találkozót is megnyert a vigaszágon, így délután a bronzéremért küzdhetett Kiss Balázs a 97 kilogrammban.

A klasszis versenyzőt egyebek mellett az különbözteti meg a szürke eminenciásoktól, hogy nagyon gyorsan túl tudja tenni magát az esetleges kudarcélményen. Nos, ma délelőtt még az esetleges kételkedőknek is csattanós választ adott Kiss Balázs. Amin tegnap átment, azt senki még az ellenségének sem kívánja. Hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot azzal, hogy felkelt a földről és a vigaszágon két nagyszerű mérkőzés megnyerésével bejelentkezett a bronzéremre.

9-0, ez állt az eredményjelzőn első, a szlovákiai Soos Tamás elleni találkozóját követően. Levitel, pörgetés, pörgetés, kiléptetés ez volt a technikai repertoár és máris technikai tus. Mindössze a kötelező húsz perc pihenője maradt a következő összecsapására, ahol a görög Kesidis szerette volna megállítani a bronzéremért folytatott útja során.

Sikertelenül. A szünetben még a hellén vezetett (0-1) egy figyelmeztetést követően, ám a második három percben Balázs derékon ragadta és hatalmas erővel négy pontért a szőnyegre teremtette. Kár, hogy Kesidis a zónán kívülre repült, így Balázs már nem folytathatta az akciót újabb pontokért. Ennyi elég is volt, 4-1, jöhetett a bronzmeccs.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

De még mielőtt belecsapnánk a budapesti vb utolsó éremcsatáiba, térjünk vissza a szombatra és egy, a váciak számára különösen fájó vereségre, Lám Bálint kiesésére. A magyar nehézsúlyú szerepléséről a lehető legautentikusabb személyt, az Európa-bajnok, sokszoros világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes olimpikont, Deák-Bárdos Mihályt kérdezte a Váci Napló Online.

Az egykori klasszis első mondata különösen sokat elárul: „Kár, hogy nem én indultam ezen a világbajnokságon! Ilyen könnyű sorsolásom, ilyen könnyű ágam több mint tíz esztendő alatt egyszer sem volt. Ráadásul Bálint világranglista másodikként kiemelt volt a versenyen, tehát még selejtezőt sem kellett birkóznia. Ebben a mezőnyben kötelessége lett volna bemenetelni a döntőbe, mindezt hazai közönség előtt.”

Kemény szavak és kritika, ön szerint mi volt a hiba, amiért ez nem sikerült? – kérdeztük.

„Lám nem azt birkózta, amit véleményem szerint kellett volna. Tologatta csak az ellenfelet és ezt a mai szabályok nem díjazzák, ezzel nem azt mutatja egy birkózó, hogy ő akcióra törekedne. Fogást kell végrehajtani és ez Bálintnak nem sikerült. A német Popp nem tartozik a súlycsoport elitjéhez, mindenképpen le kellett volna győznie.”

Ön mit tett volna a helyében a szőnyegen? – hangzott újabb kérdésünk.

„Megpróbáltam volna állásból a derekán fogást találni és úgy levinni a szőnyegre, hasonlóan, mint ahogyan ma Kiss Balázs is tette. Ez a célravezető, az akciózás, a támadás. Csak védekezéssel már nem lehet mérkőzést nyerni, ponterősnek is kell lenni” – zárta a beszélgetést Deák-Bárdos Mihály a 130 kg nemrég visszavonult klasszisa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Balu, azaz Kiss Balázs közelít a szőnyeg felé és az addig csendes publikum hangorkánban tör ki. Ha csak rajtuk múlna, a szerb Kajala már a két vállán feküdne… Először a torzonborz ábrázatú szerbet küldik le, de Balázs nem tud akciót indítani, ennek ellenére az egy pont jár neki. Állásban folytatják, Kiss összeszedi minden erejét és a szőnyegre viszi a meglepett szerbet, máris 3-0 a javára. A szünetben a biztatás a tetőfokára hág, hajrá Balu! – zúg az aréna. Kiss remekül tartja magát a nála hat évvel fiatalabb Kajala ellen, ráadásul már két mai megnyert mérkőzéssel az izmaiban.

A menet közepén a szerb indít egy válldobást, Balázs megpróbál lelépni róla, de nem sikerül, ám mivel sikerül a szőnyegen felülkerekednie, ő is kap egy pontot, az ellen viszont az akcióért négyet is. Most egál, de nagyobb pontértékű akcióval Kajalánál az előny, ami a mérkőzés végéig meg is marad. Ő a bronzérmes, az ötödik viszont Kiss Balázs Magyarország! Bravó, Balu!

A meghatott exvilágbajnok halálosan fáradtan is meghajol, megköszöni a közönség támogatását és vastaps kíséretében vonul az öltözőbe.

Már csak egy döntő van hátra, a világbajnokság utolsó mérkőzése, a döntők döntője, a 77 kg-ban, piros mezben Lőrincz Tamás, ellenfele kékben Oroszországból érkezett és Csekirkinnek hívják, akinek eltökélt szándéka, hogy világbajnokként tér haza. Lőrinczé ugyanez, vajon melyikük ér célba?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Az oroszé az első intés, Tamásé az első pont, de Csekirkin megpróbál felállni az ölelésből és a nagy igyekezet közben belekönyököl Lőrincz arcába. Ápolni kell a magyart, ezzel párhuzamosan a szövetségi kapitány, Sike András videózást kér, mondván, szabálytalan volt az orosz. Nem fogadják el, ezzel egyenlítenek és ebben a pillanatban Csekirkin számít győztesnek.

A második menetben Lőrinczet küldik le és máris pontelőnyben az orosz (1-2). Szöcsi (Lőrincz Tamás) keményen harcol, más már régen kapitulált volna ellene. Az orosz nem. Még egy kilépés a zónán kívülre Tamás részéről, ezzel beállítják a végeredményt (1-3), a Honvéd versenyzője ezüstérmes. Most még nagyon elkeseredett, de néhány hét múlva egy kellemes pecázgatás közben rájön majd: mégis csak a a második legjobb valamiben a világon…

A csapatversenyt természetesen Oroszország nyeri Magyarország és Törökország előtt.

Ezzel befejeződött a budapesti birkózó világbajnokság, a magyar mérleg, szabadfogás: egy ötödik hely (Pavel Olejnik), női birkózás: egy bronz (Barka Emese) és két ötödik hely (Németh Zsanett és Sastin Marianna), kötöttfogás: egy világbajnoki cím (Bácsi Péter), két ezüst (Korpási Bálint és Lőrincz Tamás) és egy ötödik hely (Kiss Balázs) révén. Volt már jobb, de lesz is! (képünkön: Lőrincz Tamás)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments