Fodi, az utcazenész elköltözött, de visszavárják a váciak

Nem kapott engedélyt a polgármesteri hivataltól Fodi, azaz Fodor János, a váci utcazenész arra, hogy eddigi „színpadán”, a Széchenyi utcai Tízes áruház előtt, kihangosítással tovább muzsikáljon – terjedt el a hír a városban. Ezzel kapcsolatban maga az érintett tett közzé információkat közösségi oldalán tegnap.

„Kedves Váciak. Sokan kérdezitek, hogy miért nem zenélek kint a 10-esnél. Hát most elmesélem röviden, mert már nagyon kikívánkozik belőlem. Tehát zenélgetek, ahogy szoktam, erre tartok 1 szünetet. Beáll velem szembe 1 hegedűs leányzó és kezdi elővenni a hangszerét. Mondom neki, hogy itt vagyok, mindjárt folytatom a zenélést. Őt nem érdekelte, elkezdett játszani, erre én is. Erre ő elkezdte anyámat szidni és elszaladt.

Nem telt bele 10 perc, megjelent a apuka és szemrehányóan kérdezte, hogy miért nem hagyom a kicsi lányát zenélni. Mondom neki, hogy van 1 utcazenei etikett, aki előbb játszik az utcán, azé a placc. Általában a kollégákkal meg szoktuk beszélni, hogy ki mikor. Erre mondja a tag, hogy miért zenélek kihangosítva. Mondom neki, hogy így kerekebb a műsorom. Mondja nekem fenyegetőzve hogy majd elintézi a sorsom és elmegy.

Másnap jönnek a közterület felügyelők, mondják, hogy kellene engedélyt csináltatnom, mert valaki rám szállt. Oké, megírom a kérelmet. 1 hét múlva meg is jön a papíros, hogy nem zenélhetek kihangosítással és ott, ahol eddig zenéltem, nem zenélhetek” – olvasható a Facebookon. Fodi hozzáteszi: el is költözött a városból.

A történteknek hatalmas visszhangja lett, még ma is sokan kommentálják Fodi bejegyzését. A többség érthetetlennek tartja, hogy miért úgy intézi el bárki is a vitás ügyét, hogy feljelentget, de azt is, hogy ott, ahol Fodi évek óta zenélhetett, az utóbbi időben senkit sem zavaró kihangosítással, ezután miért nem teheti meg. Vannak egészen durva hangvételű hozzászólások is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Centrumban az egészség: sokszínű programsorozat a Királyban

Közben alakult egy csoport Vissza Fodit Vácra néven, amely tenni is akar az ügyben. Egyrészt megfogalmaztak egy petíciót, amelyet bárki aláírhat, másrészt demonstrációt terveznek, amelyre október 27-én szombaton 13 órakor kerülne sor a Széchenyi utcában. E sorok írásáig majdnem háromszázan jelezték, hogy ott lesznek.

Mai utcazene: hangos is, élvezhetetlen is

Sajnos, most a kellemes utcazene helyett fülsértő zaj van ott, ahol a kedves dallamoknak kellene szólniuk. Szinte hihetetlen, hogy ez megtörtént. Én gyakran jártam a Tízes környékén, amikor Fodi zenélt, s megálltam egy-egy pillanatra, hogy legalább köszönjek neki. És láttam hegedülni a kislányt is, akinek szintén adtam pénzt, mert nagyra becsülöm a bátorságát és tetszett a zenéje is.

Nem értek egyet azzal, hogy a vitás ügyeket feljelentésekkel intézzük el. Ha valaki ezt teszi, az a gyengeségét bizonyítja, hiszen a hatóságot hívja segítségül ahelyett, hogy kompromisszumot keresne, korrekt, emberi módon oldaná meg a problémát. Sajnos ma jellemző, hogy minden szinten törvényekkel, szabályokkal regulázzák az embereket, ahelyett, hogy értelmes párbeszédet folytatnának velük. 

Szerintem elég nagy a Széchenyi utca, ezért azt szeretném, hogy Fodi is, a hegedűs lány is rendszeresen zenéljen nekünk. Ez lenne a legjobb megoldás mindenki számára. (Furucz Zoltán) 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments