Közösségi összefogással újul meg a felsőgödi templom orgonája

Közösségi összefogással újítják fel a felsőgödi templom 200 éves orgonáját. A csaknem százhúsz adományozóhoz Juhász Attila, a Piramis Építőház Kft tulajdonosa, az újHÁZ Centrum igazgatóságának elnöke is csatlakozott, mert hisz a közösségi összefogás erejében és személyesen is kötődik a templomhoz, illetve a városhoz.

2018 szeptemberében a Felsőgödi Római Katolikus Jézus Szíve Templomba ünnepélyes hangverseny keretében tért vissza a 200 éves orgona játszóasztala, amelyet idén tavasz óta renoválnak. A gödi templom 1923-as alapítása után, 90 évvel később a Bozóky Gyula Alapítvány gondoskodott arról, hogy megvalósuljon az orgona felújításának első fázisa.

„Úgy gondolom, hogy akár a jelenlévők, de a távolmaradók is érdeklődéssel hallgathatják meg az orgona bemutató átadás-átvételi zeneszámait. Minden lehetőséget megragadok, hogy megköszönjem a közel 120 adományozónak, hogy az első ütem megvalósítását támogatta” – emelte ki Veres Mihály, a Bozóky Gyula Alapítvány kuratóriumának elnöke.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Mentés a Remete-barlangnál

„Személyesek a kötődéseim Gödhöz, a templomhoz és az azt körülölelő térhez. Családunk vallásos, templomjáró, és nálunk odahaza mindig fontos volt a törekvés a közösségért tevésre, méghozzá valami hasznos, maradandó formában. Jó érzés tudni, hogy abban, ahogy megszépült, átalakult a templom, nekem is részem van. Remélem, egyre több helyi vállalkozás áll mellénk” – tette hozzá Juhász Attila.

Az orgona teljes felújítása a templom felszentelésének 95. évfordulójára, 2019. szeptember 14-re készül el.

Az újHÁZ Centrum a társadalmi felelősségvállalás jegyében Jót tenni jó címmel indított kampányt 2016-ban. Az építőanyag kereskedelmi vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet: országos hálózata a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében milyen jó ügyek mellé áll. Így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé. (fotó: Minel Stúdió)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments