Megkérdeztük: mi lenne az optimális tanár – szülő kapcsolat?

Mind szülőként, mind pedagógusként mindenkinek él a fejében egy elképzelés az optimális tanár – szülő együttműködésről. Sajnos ez ritkán tud megvalósulni, pedig a kulcs sokszor csak az egymásba helyezett bizalom. Vagyis szülőként bízok a tanár tudásban, pedagógiai felkészültségében, tapasztalatában. Az alábbiakban lapunk szakértője, Igar Beatrix, a Váci Tanulás Központ vezetője ad hasznos tanácsokat az anyukáknak, apukáknak.

Ez többek között azt is jelenti, hogy miközben a gyerekem a szobájában épp a leckéjét írja, nem nevezem ostobának például az osztályfőnökét, matektanárát egy konyhai beszélgetés alkalmával a páromnak. Pontosan hallja, érzi csemeténk minden gondolatunkat. Ebből következőleg ő hasonlóan fog hozzáállni az adott tanárhoz.

Természetesen a pedagógus ezeket már az apróbb megnyilvánulásokból is észreveszi. Ennek következményeként pedig arra a kérdésünkre, hogy „Miért nem figyelsz matekórán?” „De anya, tudod, hogy a matektanár pikkel rám….” – jön csípőből a válasz. Ilyenkor visszapörgetjük-e, hogy előző esete mi hogyan vélekedtünk a matek tanárról?

Azt is többször tapasztaljuk, hogy nem minden tanár találja meg a megfelelő hangot egy-egy szülővel. Sajnos erre a fajta kommunikációra még nem tanítják a leendő pedagógus palántákat. Ezt csak az évek tapasztalata, a megfelelő empátia birtokában képes kialakítani az a tanár, akinek fontos a gyerek viszonyulása az iskolához, tanuláshoz, társaihoz.

Régen egy faluban a legnagyobb tisztelet övezte a papot, az orvost és a tanítót. Sajnos ez a tekintély a pedagógusok irányába már kiveszett. Ebben közrejátszik az is, hogy időnként egy–egy tanár a partneri viszony helyett, hatalmat érezve a kezében, túlzottan „fentről” beszél a szülővel. A gyerek hiányosságait sorolta, pozitív dolgot meg sem említve. Pedig még a legelevenebb kis lurkóban is találunk jó néhány klassz dolgot, amiért dicséretet érdemel az esetleges szidalmazás mellett.

​A tanár – szülő kapcsolatban egy lényeges pont van: a gyerek. Mindig az ő érdekeit, értékeit szem​ ​előtt tartva kell egymással a ​kommunikálni – mondja Igar Beatrix. ♦