Mintegy 32 millió forintért veheti meg a város a Sajdik-gyűjteményt

Várhatóan a következő ülésén dönt az önkormányzat a Sajdik gyűjtemény megvásárlásáról. A jelenleg Papp László műgyűjtő és az alkotó, Sajdik Ferenc birtokában lévő anyagot egy szakértő minimum 32 millió forintra, maximum 55 millióra értékelte. A szerződés előkészítésére még április ülésén hatalmazta fel a polgármestert a képviselőtestület.

Az egyeztetések során derült fény arra, hogy az értékbecslés a teljes, Vác, Március 15. tér 20. szám alatt megtalálható Sajdik gyűjteményre vonatkozott, amely 202 darab képből áll. A gyűjteményből 151 képezi Papp László tulajdonát, a további 51  műtárgy az alkotó, Sajdik Ferenc tulajdonában van.

Sajdik Ferenc megkereste az önkormányzatot és szándéknyilatkozatot adott arra vonatkozóan, hogy a tulajdonában lévő alkotásokat a városnak ajándékozza. Feltételként azt szabta, hogy halála után a gyűjteményt továbbra is kiemelt helyen mutatják be.

Papp László nemrég javaslatot tett a 32 millió forintos vételár kifizetésére. Eszerint az első részt az önkormányzat az idén december 31-ig, a másodikat a jövő év márciusának végéig, míg a fennmaradót 2019 végéig utalja át számára.

Az Einspach Gábor igazságügyi szakértő által készített értékbecslésben egyebek között az áll, hogy a munkát elsősorban szemrevételezéssel végezte el, de jelentős szakirodalmi kutatásra is sor került. A művek jó állapotban vannak, kiállításukhoz semmilyen restaurálásra nincs szükség – olvasható a szakmai anyagban. Egy korábbi árverésen a Sajdik-képek 100-200 ezer forint közötti árakon keltek el – teszi hozzá.

A szakértő végül megállapítja: „Sajdik Ferenc nem a legmagasabb presztízsű képzőművészeti műfajban alkot, de életműve a magyar grafikusművészet jellegzetes, értékes és különleges fejezete”. Szerinte a vételár reális, és a 32-55 millió forintos határok között kötött megállapodás tükrözi a gyűjtemény értékét.

A bizottságok a témát megtárgyalták, és várható, hogy a képviselőtestület a soros, októberi ülésén napirendre tűzi a témát. (képünkön: Sajdik Ferenc)