Nem viszi el a szemetet október 25. után a szolgáltatási területéről a Zöld Híd közszolgáltató, ha nem oldják meg addig finanszírozási problémáit – írta a cég vezetője, Gyenes Szilárd az NHKV kukaholdingnak címzett levelében. „Tájékoztatom Önöket, hogy érdemi reakciójuk folyamatos elmaradása miatt, a dolgozóink soron következő munkabérének fedezetéül szolgáló összeget tartalékba helyeztettem” – tette hozzá az ügyvezető, a levél a HVG-hez is eljutott.
Korábban a Váci Napló is többször foglalkozott az egyre zavarosabb szeméthelyzettel. A csak kukaholdingként emlegetett, mesterségesen létrehozott, a többségében vagy egészében önkormányzati tulajdonú cégek nyakára ültetett állami társaság a kezdetektől súlyos működési zavarokkal küszködik. Már az indulása sem volt egyszerű, a számítógépes rendszer hibája miatt csak késve küldték ki a számlákat, s jelenleg is vannak olyan hírek, hogy sokan már hónapok óta nem kaptak csekket vagy elszámolást.
Az ügyvezető a problémákat is felsorolta. Ezek a következők: depókapacitásuk gyakorlatilag elfogyott, a lejárt külső szállítói számlák 157 millió forintot mutatnak, az alvállalkozók működéséhez 34 millió forintot kellene kifizetni, a belső lejárt adósság, mely fejlesztési forrásként szolgálhatna, 177 millió forint.
Gyenes Szilárd október 25-ig adott időt az állami vállalatnak, hogy gondoskodjon a megfelelő finanszírozásról, ellenkező esetben értesítik a katasztrófavédelmet és azt a 116 önkormányzatot, amellyel szerződésük van, hogy a jövőben nem viszik el a szemetet. Ez 120 ezer családot érinthet. Köztük a váciakat is, hiszen ugyan itt a Váci Hulladékgazdálkodási Kft szállítja el a szemetet, de ezt a Zöld Híd alvállalkozójaként teszi.
Az ügyvezető leveléből még az is kiderül, hogy november 5-én rendkívüli elnökségi ülés lesz, ahol a megbízott igazgató arra tesz majd javaslatot, hogy a tulajdonos hozzájárulásával pereljék be a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Kft.-t. „Kérni fogom a bíróságtól a közérdek miatti soronkívüliséget, a közszolgáltatás tisztességes, szerződésszerű biztosításához történő, költségeinket lefedő finanszírozás biztosítását, valamint az eddig okozott károk, elszenvedett veszteségek és azok kamatainak megtérítésére való kötelezésüket” – fogalmazott.
A Zöld Híd B. I. I. G. Nonprofit Kft. 100 százalékban önkormányzati tulajdonban van, 116 település – köztük Vác – 350 ezer lakójának szemetét szállítja és dolgozza fel Északkelet-Pest megyétől Nógrádig. Van még telephelye Nógrádmarcaliban, Bernecebarátiban és Nagymaroson. Rajta kívül még 25 másik nonprofit közszolgáltató küzd hasonló problémákkal – írja a HVG.
Már a kormány is észrevette, hogy baj van
Egy újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely a kormányinfón a gyatrán muzsikáló kukaholdingról is beszélt – írja az Index. Az NHKV-ról azt kérdezte az RTL Klub munkatársa, hogy a kormány hatékonynak látja-e a központosított rendszert, tervez-e javítani rajta, és hogy valóban milliárdokkal tartozik-e a lakossági díjak beszedéséért és visszaosztásáért felelős kukaholding a közszolgáltatóknak.
Gulyás Gergely azt válaszolta, a rendszer szerinte jobban működik, mint korábban, de azt azért hozzátette, hogy azt a kormányban is látják, hogy bizonyos dolgokon változtatni kellene, ezért a következő kormányülésen tárgyalni fognak az NHKV-ról. Hogy nagyobb állami szerepvállalás, plusz állami források bevonása szükséges, az már látszik – közölte a miniszter. ♦