A Tánccal az Egészségért sikere Olaszországban

Október 25-27-én került sor Rómában a WBA World Association World Dance Championship 2018-as táncversenyre. A Tánccal az Egészségért TSE AK Coming Soon hip-hop csapata a Ritmus Csapatok Országos Kvalifikációs Bajnokságán megszerzett első helyezésével érte el, hogy részt vehessen a világbajnokságon. A versenyt Rómában, a Teatro Greco színházteremben tartották Stefano Selatti (Mondial Dance Academia Di Danza) szervezésében.

A szoros versenyben maguk mögé utasították az olasz Blazin Star, és a magyar No Comment csapatát a dobogón. Ezzel az eredménnyel kvalifikálták magukat a Golden Gálára, ami a záró ceremónia része volt.

Itt egy újabb megmérettetésben kellett helytállniuk a lányoknak. A korosztályukban első helyezést elért csapatoknak, függetlenül a tánc stílusától (klasszikus balett, jazz, kortárs, modern balett, street dance, open, show dance) újra le kellett táncolniuk a versenykűrjüket, és a zsűri kiemelte a győztesek közül a három legjobbnak ítélt produkciót. Ebben a versenyben a 3. helyet szerezték meg.

A csapatot felkészítették: Kassanin Dusán, az Art Kingdom Dance Kommunity tanára, Koni Milán Rácz, a Gödön működő Silverstar Tánciskola Vogue csoport vezetője.

A Silverstar nagyformációs csapat Zágrábban az Európa-bajnokságon első helyezést ért el. Így vívták ki a jogot a világbajnokságon való részvételre. Milánó közelében, Bergamoban egy sportcsarnokban szervezték meg a versenyt október 27-28-án. A hat fős csapatnak sikerült megvédenie bajnoki címét, felkészítőjük Hidi Balázs és Bordás Brigitta volt.

– Én duplán izgultam, duplán utaztam, duplán örültem – mondta a Váci Naplónak Bordás Györgyi. – Nagyon büszke vagyok az edzőkre, a lányokra és a szülőkre is! Jó alkalom volt ez a kapcsolatok szorosabbá válására, és itt nem csak azokra gondolok, akik ott voltak, hanem azokra is, akik itthonról izgultak értünk! Akik figyeltek ránk! Köszönjük a megtisztelő figyelmet, a sok-sok gratulációt, mind írásban, mind pedig szóban! Így azt hiszem, a huszadik évadunkat fantasztikus eredménnyel és ünnepi hangulatban indítottuk el. ♦