Nem szokványos hétköznapokat él sződligeti otthonában Balkovics Sándor és felesége. A takaros családi házban olyan dolgok zajlanak nap mint nap, amelyek sok család erejét próbára tennék és biztosan lennének sokan, akik már régen feladták volna. Balkovicséknál azonban minden gond ellenére szétárad a melegség, a szó fizikai és lelki értelmében is.
Amikor egy kávé mellett elkezdünk beszélgetni, hamar elfog a csodálkozás, hiszen Sándor tele van lelkesedéssel és optimizmussal. Pedig lenne oka szomorúan élni az életét, hiszen a nappalitól pár méterre, egy külön szobában ott fekszik a lánya, Sári, aki életét az orvosi szakvélemények szerint szinte biztosan éberkómában fogja leélni. Az ápolásával járó teendők minden percben elfoglaltságot adnak, s bár ez elsősorban az édesanyára, Mártira ró nagy terheket, egy jóideje férje is aktív részese az ápolói munkának
Sári életét egy baleset törte ketté. Egy iskolai nyári szünetben Gödre indult, hogy munkát vállaljon, ám a zebrán elütötte egy autó. A fejét akkora ütés érte, hogy már az is csoda, hogy életben maradt. Sok műtéten esett át és rengeteg, reményekkel teli idő telt el mostanáig, s bár a legjobb hazai orvosok harcoltak azért, hogy a fiatal lány visszatérhessen a normális életbe, ma már csak a csodában bízhatnak a szülők. De nagyon fontos: ők bíznak benne!
Sándor még dolgozott Dunakeszin a vagongyárban, amikor nagy fordulat állt be az életében. Egy átszervezés révén egy egyszemélyes présgép mellé osztották be. Kezdetben sok volt a munka, aztán jött egy rossz időszak, amikor többet állt a gép, mint ment. Ekkor gondolta azt, hogy a már régen a fejében motoszkáló gondolatokat, egy regény szövegét papírra veti.
Kéznél volt egy ütött-kopott határidőnapló, s amikor éppen nem volt munka, nekiállt és körmölt. Sorra teltek meg az oldalak, s ha volt rá idő, műszak végén kollégájának felolvasta a legújabb részeket. Cserébe sok biztatást kapott: írd csak, írd, ez nagyon jó! – mondták többen is.
Aztán a napi rohanásban a háttérbe szorult az írás. Az újabb lökést egy kórházi ápolás adta. A kórteremben, ahol Sándor is feküdt, egy fiatalemberrel barátkozott össze, aki ugyanazt a szerzőt, az angol Wodehouse-t kedvelte. Sándor neki is odaadta az akkor még félig kész könyvét, és a válasz ugyanaz volt: be kell fejezni, hiszen nagyon jó!
Nem sokkal később jött egy másik, ma már látszik, hogy jó ötlet: a könyvet rajzokkal kellene illusztrálni. Megkérte feleségét, Mártit, aki az otthoni munkában már bizonyította kreativitását, hogy bár soha nem tett ilyet, próbálja néhány rajzzal színesebbé tenni a kisregényt.
Remek rajzok születtek! De nem akárhogyan! Márti nem olvasta el a könyvet, hanem Sándor mesélte el neki, mit szeretne illusztrálni. Ennek ellenére olyan egyedi, sajátos látásmódot tükröző alkotások születtek, amelyek azt jelzik: Márti akár ezen a pályán is sikeres lehet.
A könyv nemrég megjelent. A kiadás is családon belül maradt, hiszen Márti édesanyja vállalta. Most pénteken 17 órakor Vácott a piarista gimnáziumban azonban nem csak Sándor kisregényével, hanem közös mesekönyvükkel is megismerkedhetnek az érdeklődők: a verseket Sándor írta, az illusztrációkat Márti készítette.
Ők ketten azt mondják: számukra az írás, a rajzolás lehetőség, hogy egy másik világba lépjenek át a hétköznapok fárasztó órái után. ♦