Hatvan éve kötött házasságot Stefkó Ferenc és felesége

Az 1950-es évek végén a Kismaros – Vác – Pest közötti hosszú vonatozások alkalmával egy fiatal férfi és egy fiatal lány egymásra talált, melynek következményeként 1958. november 29-én Szokolyán házasságot kötött Stefkó Ferenc (1935) és Dubis Éva (1939). Ennek már épp 60 éve, s az évfordulón a család természetesen nagy szeretettel köszönti majd őket.

Mindketten ötgyerekes családból származnak. Az első pár évben még Szokolyán laktak, ott született meg Éva lányuk. Majd 1964-ben sikerült Vácon, Deákváron egy házat venniük, ahol azóta is boldogan élnek. 1966-ban megszületett Katalin is, így már teljes lett a család.

Ferenc az újpesti vasöntöde után a váci húsiparnál dolgozott évekig, majd egy agyvérzés végett vetett az ottani tevékenységének, és nyugállományba került. Ám nem tudott tétlenkedni, miután örökmozgó, mindig tenni akaró vére hajtotta, a Juhász Gyula iskolában lett portás, mindenki Feri bácsija. A régen ott tanuló diákok, és azok szülei még a mai napig megismerik, szeretettel gondolnak vissza azokra az időszakokra, mikor a Feri bácsival sakkoztak kint a portásfülkénél, vagy segítettek neki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
VÁLASZTÁS: dr. Néveri István úgy döntött, hogy indul

Éva is Budapest után hazakerült Vácra, a társadalombiztosításnál dolgozott nyugdíjazásáig, majd miután ő sem bírta otthon tétlenül sokáig, szintén választott egy iskolát, a Radnótiban folytatta tevékenységét: segített a tanároknak, az igazgatónak, illetve intézte azt, amit rábíztak, mint hivatalsegéd.

Amikor mindketten elfáradtak és egyre több betegség találta meg őket, abbahagyták a hivatalos munkát és már csak a családi ház szépítésével, a kert gondozásával foglalkoznak, illetve egymás szeretetét élvezik.

Lányuk, Éva nagycsaládos lett, öt gyermeket nevel férjével, akivel az idén ünnepelték 40. házassági évfordulójukat. Ők visszaköltöztek Szokolyára. A másik gyermek, Katalin az érettségi után Szegedre költözött, jelenleg is ott lakik. Az unokák szerte Pest megyében, illetve Angliában élnek.

A nagy családi összejövetelek alkalmával 14-17 fő ül a közös asztalnál szeretetben békességben. Reméljük, még sok évig együtt ünnepelhetik a szülők, nagyszülők házassági évfordulóját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A vasúti menetrendet is érinti a munkanap-áthelyezés

A város valamennyi polgára nevében gratulálunk Stefkó Ferenc és felesége, Éva asszony hatvanadik házassági évfordulójához, jó egészséget, szeretetet és kitartást kívánva a következő évekre! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!