„Kötelesség a szociális munka méltó megbecsülése”

Az idén három szakember a Vác Város Szociális Munkáért kitüntető címet nyerte el, továbbá hét segítő munkatárs a kiemelkedő munkájáért oklevelet vehetett át. A díjak átadására a hagyományokhoz híven a művelődési központban tartott ünnepi esemény adott alkalmat.

A Szociális Munka Napja városi ünnepségén Mokánszky Zoltán alpolgármester köszöntötte az ezen a területen dolgozó helyi szakembereket és segítő munkatársakat.

„Társadalmi érdek, lelkiismereti kötelesség a szociális munka méltó megbecsülése. A területen dolgozók áldozatvállalása példát adhat mindannyiunknak. A bulvármédia közvetítette álságos kiemelésekkel, sztárolással szemben itt vannak az igazi hősök, akiknek az elesettek felkarolása a hivatásuk” – fogalmazott a városvezető.

Szavaira nagyszerűen rímelt az esemény műsora: a Fónay – Humánia – Társulat Karánsebessy Balázsnak az alkalomra írt, A Bárczy-díj című kis darabját adta elő. A Ruzicska László rendezte előadás mondandója röviden úgy foglalható össze, hogy a magamutogató önérvényesítés nem pálya, az ilyen sztárolt figurák valójában szót sem érdemelnek, ezzel szemben a másokat segítő önzetlen emberek érdemlik meg a megbecsülést.

A Vác Város Szociális Munkáért kitüntető cím idei díjazottjai: Farkas Lívia, Pető Csilla, Szabó Erzsébet. Kiemelkedő munkájukért oklevélben részesültek: Arnold Sándorné, Bálint Gáborné, Fischer Kornél, Homovics Emese, Rab Katalin, Váci Mónika, Viczencz Tiborné. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments