Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására. A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának nyolcadik felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget további fél milliárd forinttal emelte meg. A megyei önkormányzat által közölt lista szerint Vác nem kapott támogatást.
A belterületi utak fejlesztésének támogatására irányuló pályázat 2018 elején jelent meg, azzal a céllal, hogy támogassa az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 150 millió forint volt településenként.
A támogatás eredményeként 74 Pest megyei település területén javul a belterületi utak állapota. Összesen 250 közterület fejlesztése valósulhat meg, köztük 13,3 kilométer szilárd burkolattal újonnan ellátott, önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 100,4 kilométer önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség.
A nyilvánosságra hozott, a nyertes települések nevét tartalmazó listán Vác neve nem szerepel. A közeli települések közül Kosd (150 millió), Nagymaros (145 millió), Dunakeszi (99 millió), Vácrátót (133 millió), Verőce (103 millió) és Vácduka (48 millió) jutott a pályázaton támogatáshoz.
A kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire. A hazai forrásból finanszírozott támogatási program ellensúlyozza, hogy a Közép-magyarországi régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat a 2014-2020 közötti időszakban. ♦