Rétvári Bence csütörtökön ismét krumplit oszt

Nem hátrált meg a legutóbbi bírálatok után, és ismét krumplit oszt Vácott Rétvári Bence, az EMMI államtitkára, térségünk országgyűlési képviselője. Most csütörtökön kerül sor az akcióra, éppen ugyanott, ahol az elmúlt évben is, a deákvári, Radnóti úti CBA áruház előtt délután fél 4-től. Az első 400 érkező egyenként 10 kilogramm burgonyát vihet haza.

A korábbi krumpliosztásra a választási kampány időszakában került sor, ezért azonnal reagáltak az ellenzéki pártok is. A Jobbik szerint Rétvári Bence a krumplival támogatókat gyűjtött Vácott, 2018-ban ugyanis ő indulhatott itt egyéni jelöltként. „Felháborítónak tartjuk, hogy Rétvári államtitkár urat, aki gyakorlatilag egy évvel ezelőttig gyakorlatilag csak térképen látta Vácot, most ideoktrojálták Budapestről. Egy külsős jelöltet hoz ide a Fidesz–KDNP-s kormányzat” – mondta Fehér Zsolt, a Jobbik helyi elnöke az akkor még ellenzéki Hír Tv-nek.

Az államtitkárt fel is jelentették több helyen, még az Állami Számvevőszéknél is. Rétvári Bence erre azt mondta, nem közpénzből osztott krumplit Vácon a rászorulóknak. Akik kaptak, szinte mindenki külön megköszönte a segítséget. Elsősorban a rászorulók juthattak az ingyen krumplihoz – hangzott el tavaly decemberben.

A burgonyaosztás a váciak körében népszerű volt. ♦