Szemétügy: az elnök után már az ügyvezető is távozik

Beadta felmondását Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azután, hogy Gémesi György, az önkormányzati hulladéktársulás elnöke bejelentette távozását. A katasztrófavédelem közben cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint szükség esetén a lakosságot is bevonhatják a hulladékszállításba.

– Beadtam a felmondásomat, így az a feladatom az elkövetkező napokban, hogy előkészítsem a cégnek és az önkormányzati társulási ügyeknek az átadását, és segítsem a menedzsmentet – mondta Gyenes Szilárd tegnap az ATV-ben. Az ügyvezető hangsúlyozta: egyébként is december 31-ig szólt a szerződése, és még azelőtt jelezte a felmondását, hogy Gémesi György lemondott.

– Gémesi kapcsolata a Fidesszel elég terhelt, de mi a cégbe nem vittünk be politikát – fogalmazott.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere hétfőn lemondott a Zöld Híd Nonprofit Kft.-t tulajdonló Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról. A politikus azonban három hétig, a tisztújító ülésig még ügyvezetőként irányítja a társulást – emlékeztet a Magyar Idők.

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én bejelentette: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert szerintük nem kaptak elég forrást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem ideiglenesen október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását, az NHKV pedig megvonta a Zöld Híd szolgáltatási engedélyét, és felhívta az önkormányzatok figyelmét, hogy minél előbb keressenek új szolgáltatót.

Minden olyan híresztelés, amely szerint sor kerülhet a lakosság bevonására, csak pánikkeltésre alkalmas álhír – reagált az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a közleményében azokra a hírekre, miszerint akár a lakosságot is mozgósíthatják a szemétszállítási feladatra. ♦