Tűzveszélyes anyagot szállítanak majd az M2-esen?

Egyre nő a gödi Samsung-gyár termelése, és az új helyzetben szükségessé vált az akkumulátorokhoz szükséges elektrolit tárolásának újragondolása. Mivel a beruházás környezetvédelmi kérdéseket is felvet, a cég a szabályoknak megfelelően összeállított egy tájékoztató anyagot arról, hogy mit is terveznek és ennek milyen hatásai lehetnek a településen élőkre.

A tervezett új létesítmény funkciója megegyezik a már meglévő elektrolit tárolóéval, annyi különbséggel, hogy ezután tartályos tárolásra fognak áttérni. A gyárban az eddigi egy fajta felhasznált elektrolit helyett három, minőségében különböző elektrolitra is szükség van az elektromos autókba készülő akkumulátorok előállítása során.

„A termelés remélt felfutásával arányosan növekszik a gyár elektrolit igénye is. Műszakilag jobban kezelhető, környezetvédelmi szempontból előnyős és biztonságtechnikai szempontból is szerencsés a felfutó elektrolitigényt műszaki oldalról kezelni és a jelenlegi hordós, illetve IBC-s elektrolit beszállítást tartályjárműves elektrolit beszállításra módosítani, úgy, hogy mindennek a műszaki technológiai hátterét is megteremtjük” – írják.

Az új létesítményben összesen 200 tonna elektrolit tárolását tervezik 20 köbméteres tartályokban. A tárolni tervezett elektrolit egy tűzveszélyes folyadék, aminek a tűzveszélyes tulajdonságát elsősorban a dimetil-karbonát és annak rokon vegyületei adják. A Samsung ígéri: a tervezett új létesítmény megépítésével együtt minden olyan védelmi rendszert is kiépítenek, amely a maximális tárolási biztonságot szavatolja.

Elismerik, hogy mindhárom tárolni tervezett elektrolit tűz- és robbanásveszélyes. Az elvégzett számítások szerint azonban a legsúlyosabb baleseti lehetőségeket feltételezve sem okozhat egy rendkívüli helyzet a lakókörnyezetet veszélyeztető hőterhelést, vagy robbanásból származó léglökést – állítják.

„Társaságunk megvizsgálta, hogy egy esetleges tűzben az elektrolitból milyen összetételű füst  képződhet. Az elektrolit feltételezett égése során keletkező füst mérgező, amelynek hatása nagy kiterjedésű tűz és kedvezőtlen időjárási feltételek esetén a legközelebbi lakóterületet eléri. A megvalósítani tervezett védrendszerek nem csak a beleset előfordulásának a gyakoriságát csökkentik, hanem bekövetkezés esetén a lehetséges következmény nagyságát is. A tervezett új létesítmény az elvégzett biztonsági elemzés alapján nem okoz meg nem engedett kockázatot” – olvasható a cég tájékoztatójában.

Egy esetlegesen bekövetkező súlyos baleset felszámolása, következményeinek csökkentése érdekében a gyár belső védelmi tervet dolgozott ki. Létrehoztak egy 24 órában felügyelt központot ahová a technológiai és a védelmi rendszerek jelzései is összefutnak.

A beruházás további kockázatot jelent a közúti közlekedés számára, hiszen az elektrolitot tartálykocsikkal szállítják majd a Samsung gödi gyárába. A járművek feltehetően az M2-es autóutat használják, ahol jelenleg az autópályává szélesítés folyik, s rendszeresek a súlyos balesetek. ♦