Különleges mérkőzés volt Nagy Richárdnak, a Kaposvári Rákóczi középpályásának a Vác FC elleni találkozó a labdarúgó NB II vasárnapi 17. fordulójában. A korábbi váci tréner, Nagy Tibor 24 esztendős fia a Vác VLSE-ben nevelkedett, majd többszöri kölcsönadás és visszatérés után 2016 nyarától lett sztenderd játékos a váci felnőtt csapatban.
Első teljes szezonjában összesen 23 bajnoki meccsen lépett pályára az NB II-ben (gólt nem szerzett), a következő, 2017/18-as kiírásban pedig egyre jobban játszott és 21 mérkőzésen négy találatig jutott. Igaz, fél évvel ezelőtt, a tavaszi szezonban már nem futballozhatott, azért, mert a klub állítása szerint nem akarta aláírni az elé tett szerződéshosszabbítási ajánlatot, pedig az egyezség már megszületett a felek között.
Nagy Richárd így aktív játék nélkül töltötte a tavaszt, és a nyáron az NB I-es Mezőkövesdhez szerződött, azonban a borsodiak – egyelőre – nem számítottak rá, hanem kölcsönadták a másodosztályban újonc Kaposvári Rákóczinak.
Nos, a Váci Napló megtudta, hogy Nagy Richárd nagyon készült volt csapata ellen, sőt, nyilvánossá is tette, hogy nem múltak el benne nyomtalanul a játék nélkül töltött hónapok. „Hazatérek, de már más csapatban. Hajrá Rákóczi! Nem felejtek… visszakapjátok azt a 6 hónapot, amit tettetek” – üzente Instagram-oldalán igencsak barátságtalan hangnemben a mérkőzés előtt.
A bajnokin aztán sok mindent meg is tett azért, hogy emlékezetes legyen a visszatérése: elsőként csavarását kellett Halasi Péternek, a Vác kapusának fognia, majd az 59. percben határozottan kapura tört, de Földi Máté és Kákonyi Dániel együttes erővel szerelte őt. Hat perccel később elesett a büntetőterületen belül, a tizenegyes azonban elmaradt, végül nem sokkal később távoli, 30-35 méteres szabadrúgása az egyik, a váci sorfalba álló kaposvári játékoson megpattant és a lécen csattant.
Nagy Richárd góllal tehát nem tudta észrevétetni magát a mérkőzésen, sárga lappal azonban igen, hiszen a 44. percben műesés miatt kiosztott neki egy ilyen színű kártyát Nazsa Tamás játékvezető – ezt a közönség egy része kajánul vette tudomásul.
A Vác–Kaposvár meccs végeredménye egyébként 400 néző előtt 0–0 lett a váci stadionban, a váciak így 21 ponttal a 11. helyen állnak a tabellán és legközelebb, november 25-én egy másik újonc, a Tiszakécske otthonában lépnek pályára. ♦