A megkérdezettek 88 százaléka szerint csak a sebességmérők előtt lassítanak a magyar autósok, és 60 százalék nagyon gyakorinak tartja a gyorshajtást az utakon – derül ki egy felmérésből. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány tanulmányt készített Rendvédelem és közbiztonság címmel, amelyben a közúti közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre is kitért.
A reprezentatív felmérésben arra kérdeztek rá, hogy szükség lenne-e a közutak forgalmának fokozottabb felügyeletére a közlekedésbiztonság javítása érdekében – derül ki a napi.hu cikkéből, amelyet az InfóRádió idézett.
Szinte minden válaszadó valamilyen szinten szükségesnek tartotta a közúti ellenőrzések jelenleginél fokozottabb végrehajtását. A nők, valamint korcsoport szerint a 60 évnél idősebbek nagyobb arányban adtak ilyen választ, míg a 18-29 év közöttiek, illetve a munkanélküliek és segélyből élők esetében lehetett alacsonyabb értékeket mérni.
A válaszadók véleménye szerint a gyorshajtás rendkívül elterjedt jelenség a hazai utakon. A megkérdezettek 60,7 százaléka adott „nagyon gyakori”, míg 34,4 százaléka „inkább gyakori” választ, és csak 5 százalék alatti volt azok aránya, akik kevésbé tartják a gyorshajtást elterjedt jelenségnek. A nők nagyobb arányban tapasztalták gyakorinak a sebességtúllépéseket, mint a férfiak. Minél többször utazott valaki személygépkocsival, annál súlyosabb problémának nevezte a gyorshajtást.
A megkérdezettek döntő többsége, csaknem 88 százaléka szerint a gyorshajtók a fix automata sebességmérő kamerák előtt lassítanak, majd azt elhagyva ismét gyorsítani kezdenek. Az érintettek 46 százaléka a válaszolt úgy, hogy gyakran, 41,6 százalékuk pedig alkalmanként tapasztal ilyen járművezetői magatartást. ♦