Néhány napja a Csillagkeresők című műsoruknak tapsolhatott a váci közönség, de az irodalmi beszélgetéseik is egyre több érdeklődőt vonzanak. A Váci Irodalmi Szalon igazi színfoltja lett a város művészeti életének. Erről beszélgettünk Matkovich Ilonával, a programok megálmodójával és műsorvezetőjével.
- Tavaly decemberben a Váci Polgárban mesélt arról, hogy a Váci Irodalmi Szalon ötödik évébe lépett. Akkor elhatároztam, ha lesz hatodik évad, kifaggatom ennek az egyedülálló kezdeményezésnek a titkairól.
– Nincs nálam a bölcsek köve, hogy megmondhatnám a siker titkát. Annyit viszont tudok, hogy minden alkalommal izgalom és öröm tölt el már akkor, amikor belépek a Váci Piarista Gimnázium kapuján, ahol a műsorainkat tartjuk. Külön szépsége az egésznek, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amely kizárólag társadalmi munkával, helyi vállalkozások, cégek segítségével született. Talán érzi a közönség, szívünket-lelkünket beleadjuk, hogy a színvonalat egyre emeljük, miközben az árakat igyekszünk alacsonyan tartani. Ez volt a szervező SZAVAD Egyesület eredeti célja, hogy a köz művelődését elősegítsük.
- Úgy tűnik, működik a dolog. Szerintem azonban kell valami több is: elhivatottság, hit és nem utolsó sorban kiterjedt kapcsolati háló, hiszen olyan művészek fordultak meg az elmúlt években Vácon, akik korábban sosem.
– Jól látja, ez mind benne van a műsorainkban. Csodálatos művészek jártak már nálunk. A teljesség igénye nélkül: Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Varró Dani, Kepes András, Tóth Krisztina, Erdős Virág, legutóbb pedig Dés László, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című, nagy sikerű magyar musicalek zeneszerzője. Ő mondta például, hogy népművelés, amit csinálunk, és ha így van, mi igen büszkék vagyunk erre. De hogy a kérdésre válaszoljak: valóban, jó kapcsolatok nélkül nem tudtunk volna elindulni, viszont egy idő után elfogytak az író barátaim, illetve közeli ismerőseim, de aztán furcsamód az ismeretlenek is szinte mind elvállalták a felkérést. A művész társadalom egy zárt világ, és az évek alatt elterjedt a Váci Irodalmi Szalon jó híre a körükben.
- Miben áll a jó hírük?
– Talán elsősorban abban, hogy kíváncsian és nyitottan fogadunk minden vendéget. Olyan beszélgetést próbálok összehozni, amely során a közönség megismerheti, megszeretheti a vendéget, annak életművét, és a humorunkat sosem veszítjük el. A fellépők azt is érzékelik, hogy nálunk nagyon aktívan követik a nézők a beszélgetést, és ez érthetően őszinteségre ösztönzi őket. Esterházy Péter például annyira belejött a mesélésbe, hogy alig akarta befejezni másfél óra múlva, és közben nagyjából elmesélte az Esterházy család több évszázados történetét. Egyszeri, megismételhetetlen élmény volt.
- Emlékszik rá, hogy mi volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Számos emlék jut eszembe, de azt soha nem felejtem, amikor Beer Miklós püspök úr megengedte még a negyedik évadban, hogy a Bródy János estet a püspöki palotában rendezzük meg. Akkor még a közgazdasági szakközépiskolában tartottuk a beszélgetéseket, és láttuk, hogy nem fogunk elférni a közgáz aulájában, akkora volt az érdeklődés Bródy iránt. Püspök atya beült a közönség soraiba, majd a végén, amikor ez a két különböző világlátású, kiváló ember kezet fogott egymással és beszédbe elegyedett, az nagyon megható volt számomra.
- Legutóbb már többedszerre voltam a szalon vendége, de ennyi embert még sosem láttam a teremben.
– Habár ma már nem ritka a kétszáz-kétszázötven fő egy-egy beszélgetésen, a legutóbbi Nagy-Kálózy Eszter – Rudolf Péter házaspárral közös adventet váró esten közel négyszázan voltak. A piarista gimnázium díszterme zsúfolásig megtelt, ahogy mondani szokták, még a csilláron is lógtak. Szerencsére a hangosító remekelt, úgyhogy a leghátsó sorokban is tökéletesen lehetett hallani és érteni úgy a novellákat, mint a zeneszámokat, és amint az előbb mondtam, mindenki nagyon odatette magát a színészektől az énekeseken át a ruhatárosokig. Tökéletes összhangban dolgoztunk, és óriási siker lett a végeredmény. A közönség rengeteget nevetett és olykor talán könnyezett. Rudolf Péterrel már nem először léptünk fel, és most megerősítettük, hogy lesz folytatás. Egy nevet hadd említsek meg a zenészek közül. Patrik Judit nem csak szólóénekével kápráztatott el mindenkit, de a zenei felkészülésben is rengeteget segített. Persze, mindnyájuknak köszönet jár az odaadó, alázatos munkájukért.
- Lehet, hogy illetlent kérdezek, de hogy tudják kigazdálkodni az igen alacsony jegyárakból az országos hírű művészek fellépési díját? Vagy jótékonyságból szerepelnek?
– Szó sincs róla. Egyrészt kapunk némi pályázati támogatást, de ez nem lenne elég, a belépőkkel együtt azonban kikalkulálhatók a költségek. Hozzáteszem, volt olyan író – a nevét ne kérdezze -, aki annyira kevesellte a honoráriumot, hogy a beszélgetés végén el sem fogadta. Nekünk pedig jól jött az a kevés is a további működéshez. A SZAVAD Egyesület tagjai társadalmi munkában dolgoznak, és a gimnázium is mindenben segít. Igazi közösségépítő munka ez, ami alkalomról alkalomra csodálatos érzés. A tervezésben, szakmai munkában is van egy állandó társam, Chovanecz-Molnár Éva váci angoltanár-műfordító, aki nélkülözhetetlenné vált, és nem utolsó sorban kezeli a Váci Irodalmi Szalon Facebook oldalát.
- Milyen programokat szerveznek? Beszélgetésekkel folytatják, vagy lesz a péntekihez hasonló zenés színház újra?
– Eddig minden évben leraktunk egy mérföldkövet azon az úton, amelynek nem feltétlenül a végét akarjuk megtalálni, hanem élvezni azt, ami útközben történik. De azért érezzük, hogy előrefelé haladunk. Szeretnénk minél több szép élményt átadni a váci közönségünknek, szeretnénk fejlődni, továbbépíteni tégláról téglára ezt a szeretetből épült kis várunkat. Jövőre várjuk hozzánk Saiidot Akkezdet Phiaiból, Kemény Istvánt és Ugron Zsolnát, valamint lesz egy nőnapi Cseh Tamás koncert, amelyen két váci költő, Pápay Eszter és Sógor Zsuzsa is bemutatkozik. Fontos számunkra, hogy teret adjunk a váci tehetségeknek, a váci fiataloknak. Ezért is kértünk fel középiskolásokat, hogy a beszélgetések elején mutassák be a meghívott írót és meséljenek róla, hogyan találkoztak először a műveivel. Minden alkalommal felkérünk egy helyi zenész előadót, aki a muzsikájával szórakoztatja a közönséget, és arra is volt már példa, hogy együtt zenélt a vendégünkkel.
- Hány előadásuk volt eddig?
– Harminchárom. Magam is alig hiszem el, mennyi élményt kaptam, mennyi új energiát merítettem ezekből a találkozásokból. Bízom benne, hogy mindenki, aki velünk volt, hasonlóképp érzett, hiszen ezért csináljuk, ez az értelme az egésznek. ♦