Különös ember Petyánszki János. Amikor dolgozni megy, a munkával töltött órák nagy részét a rács mögött dolgozza le, igaz, abban a biztos tudatban, hogy amint letelik a szolgálat, kinyílik előtte minden ajtó és szabadon távozhat. Nemrég azonban önként vállalta, hogy bevonul a börtönbe, ahol rabruhát húzott és bilincsbe verve közlekedett. Sőt, még saját kollégáit, a fegyőröket is megtámadta, amikor nem kapott eltávozást egy temetésre.
A végén azonban, bármi is történt, mindenki mosolygott. János is „szabadult” és hamarosan Budapesten még volt „rabtársával” is összefutott.
A stáblistán ott szerepel az ő neve is: a büntetésvégrehajtás kommunikációs főosztálya által készített első, a börtönök világába betekintést engedő kisjátékfilm végén külön köszönetet mondanak a két főszereplőnek, Szalay László századosnak és a Váci Fegyház és Börtön munkatársának, Petyánszki János törzszászlósnak.
Soha nem készült filmszerepre, ez csak úgy jött – mondja, miközben a kávénkat kortyolgatjuk a börtön étkezdéjében lévő kis büfében. A film készen állt a forgatásra, ám hogy minél élethűbb legyen az előadás, karakteres szereplőket kerestek. Egy felhívást küldtek szét az ország összes fegyintézetébe, pontosan leírva, milyen karakterekre is gondoltak, majd személyesen is találkoztak több jelölttel. Amikor Vácott az egyik irodában kezet fogott Petyánszki János Makula Györggyel, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetőjével, a film írójával, azonnal eldőlt: az egyik főszereplő János lesz.
Nem került könnyű helyzetbe, hiszen közölték vele, hogy egy erőszakos elítélt bőrébe kell bújnia. Sőt, fel kell venni a rabruhát és lesz olyan jelenet, ahol saját kollégáira kell majd támadnia.
Petyánszki János tizennyolc éve fegyőr, előtte biztonsági őrként dolgozott. Mindig is vonzotta a fegyelmet és határozottságot igénylő munka. Ismerősei körében voltak bévések, akikkel beszélgettek a munkáról és úgy érezte, lehet, hogy nem ez élete álma, de ha nem próbálja meg, soha nem derül ki, milyen is lenne felhúzni az egyenruhát. Jelentkezett hát, a fizikai és a pszichikai alkalmassági vizsgákon simán átment, s ahogy fogalmaz: egyszer csak ott találta magát a rácsok világában.
Szerinte ennek a munkának alapvetően két pillére van: a szakmaiság és a határozottság. Hosszú távon csak az tud helytállni, aki fizikailag és lelkileg is stabil. Ehhez nélkülözhetetlen a nyugodt családi háttér – teszi hozzá. Az otthoni nyugalom és kiegyensúlyozott kapcsolatok híján az ember sebezhetőbbé válik.
János körletfőfelügyelőként dolgozik a váci börtönben, állandó nappalos műszakban. Fő feladata a rábízott elítéltek körében a napirend és az egyéb szabályok betartatása. Olykor ez nem is annyira egyszerű, mert megesik, hogy a szolgálata alatt több mint száz fogvatartottra kell figyelnie.
Tapasztalatait a filmben is hasznosíthatta. Az elmúlt években már nem egy nehéz helyzetben kellett helytállnia, olyankor is például, amikor egy elítélt erőszakos módon lépett fel a fegyőrökkel szemben. Az átélt élményekből építette fel a filmben vállalt szerepét – mondja.
Több jelenetet nem is tudtak elsőre rögzíteni, mert az ember nem tudja magát teljesen függetleníteni a valóságtól – teszi hozzá. Amikor például saját kollégájára kellett „fogvatartottként” támadnia, nagyon rossz érzések kavarogtak benne, s ezek a mai napig előjönnek. A rabruhába való beöltözés sem volt egyszerű. Amikor a kezébe nyomták a csíkos nadrágot és inget, egyedül ment be egy szobába. Úgy emlékszik, egy kicsit remegett a gyomra, miközben átöltözött.
A legpikánsabb talán az a jelent volt, amikor a János által alakított elítélt sétára ment az udvarra. Akkor valódi fogvatartottakkal rótta a köröket. Kapott is tőlük néhány csípős megjegyzést, persze azért megtartva egy határt: „van egy jó alsó ágyunk, szívesen befogadjuk” – mondták például a törzszászlósnak.
Nemrég megtörtént az is, hogy egy másik börtönből Vácra átszállított rab, amikor meglátta Petyánszki Jánost, megjegyezte: „főnök, nemrég mi ültünk együtt”. A film néhány jelenetét ugyanis más fegyintézetekben forgatták és onnan emlékezett az elítélt János arcára.
Az igazság védelmében című film nem csak szakmai körökben aratott sikert, e sorok írásáig több mint huszonnégyezren nézték meg a Youtube-on. A szereplők és a készítők nem kaptak gázsit, amit csináltak, a munkájuk része volt – mondja Petyánszki János, akinek azért nem csak a film végén mondanak köszönetet a másik „elítélt” szerepét eljátszó Szalay László századossal együtt, hanem a BVOP országos parancsnoka is elismerésként tárgyjutalomban részesítette őket.
János azt mondja, hosszú távra tervez a börtönnél. Úgy érzi, megtalálta azt a munkát, ami minden tekintetben megfelel neki. Amikor túl van a szolgálaton, a család számára a nyugalom szigete. Feleségével, fiával gyakran kirándulnak, olykor kenuval túráznak, vagy kerékpároznak. ♦