Január 10-én tartották a mára hagyományossá vált szakmai konferenciát az ország iskolarendőreinek. A rendezvényen elhangzott, hogy a tanév során a programba kapcsolódó iskolákban több mint másfél millió diákot értek el. A növekvő létszám rávilágít arra, hogy az iskolások biztonsága kiemelt állami és társadalmi feladat.
Ebből a munkából a rendőrség is szervesen kiveszi a részét. A zsaruk feladatának egyik fontos eleme, hogy a szeptemberi tanévkezdéssel egy időben az iskolarendőrök is megkezdik nemes küldetésüket. A Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottai tevékenységének is része az iskolarendőri munka, amit rendszeresen értékelnek. A huszonhét rendőr eddig megbízhatóan és szakszerűen végezte ezt a munkát – mondta lapunknak Latorovszky Gábor kapitányságvezető.
A 2018/2019-es tanévben Az iskola rendőre programhoz 2942 közoktatási intézmény csatlakozott, országosan pedig 2216 iskolarendőr segíti a végrehajtását.
Az iskolarendőrök tevékenysége sokrétű, hiszen közbiztonsági, bűnmegelőzési, közlekedésre nevelési és baleset-megelőzési feladatokat egyaránt ellátnak. A nebulók képzése közlekedési szempontból kiemelkedően fontos, hiszen koruknál fogva a legveszélyeztetettebb szereplők közé tartoznak, másrészt pedig ők lesznek a jövő felnőtt közlekedői, gépjárművezetői. Az iskoláskorúakra általában jellemző, hogy még nem szerezték meg azokat az ismereteket, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek – tudósít az eseményről a Zsaru magazin.
Továbbá kevésbé érzik a rájuk leselkedő veszélyeket, valamint a figyelmük sem eléggé koncentrált. Ezért a közlekedésben veszélyek leselkednek rájuk, főként ott, ahol fokozott a gépjármű-forgalom, például a tanintézetek környékén.
Elhangzott a szakmai napon az is, hogy a fiatalok számára az első számú magatartásmintát általában a szülők szolgáltatják. Azonban felmérések és kutatások igazolják, hogy az iskolások a közúti közlekedéssel kapcsolatos információkat leginkább az iskola rendőrétől fogadják el, gondolják hitelesnek.
Néhány számadattal is alátámasztották a projekt létjogosultságát. Ezekből kitűnik, hogy 2008 óta azoknak a közúti baleseteknek, amelyekben gyermekek is érintettek, valamint az azokból adódó halálos áldozatoknak a száma is csökkent.
Zárszóként Cs. Csala Károly ezredes, a Zsaru volt főszerkesztője körvonalazta a sajtó szerepét és hasznát az iskolarendőrök munkájában. Hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság a megelőzés lehetséges és szükséges eszköze. A figyelemfelhívó információk nagyobb rétegeket érnek el, amennyiben a média közvetítésével sugározzák a közönségnek. A változatos tematikájú, informatív szakmai napból a jelenlévők profitálhatnak munkájuk során. ♦