Hideg szélben tűzték ki a pályát, hóban versenyeztek

Hofi után szabadon: „Felkészültünk a versenyre, de hóra nem számítottunk.” Ezen a télen másodszor esett a hó. És mindkétszer egy-egy cyclocross verseny előtt, így Várgesztes után a VácCross lett a második havas verseny a szezonban. Pénteken még szikrázó napsütésben, igaz metsző hideg szélben kezdték el a szervezők a pálya kiszalagozását, melyet szombat hajnalban folyamatos hóesésében véglegesítettek. Persze a crossosok nem akadnak fenn ilyen időjárási körülményen. Minél extrémebb, annál jobb!

Az első futam rajtjára a pályabejárást követően gyönyörűen kirajzolódott a frissen hullott hóban a fák, karók, tó körül tekergő nyomvonal. Idén rövidebb és egy icipicit izgalmasabb pálya fogadta a versenyzőket. A havas körülmények csak rátettek erre még egy lapáttal, mindenki számot adhatott ügyességéről, technikai felkészültségéről.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Mivel ez a verseny volt a nyolc fordulós Magyar Kupa sorozat utolsó állomása, nagy csatákra lehetett számítani minden korosztályban az összetett helyezésekért, így a kilátogató gyér számú közönség hatalmas küzdelmeket láthatott egész nap.

Sajnálatos, hogy egy országos szintű rendezvény mennyire nem érdekel senkit. A hozzátartozókon kívül néhány lelkes váci polgár jelenléte biztosította a szurkolótábort a versenyzőknek. Talán nincs is mit csodálkozni ezen. Mai világunkban lassan csodaszámba mennek az olyan emberek, mint a VácCross versenyzői. Mindenki más készen akar kapni mindent otthonában, nehogy egy lépést kelljen tenni érte – dohogtak a szervezők.

Amit nem mutat be a tv, ami nem található meg az interneten, az nincs is. Ha el kell hagyni a komfortzónát – akár jelentse ez azt, hogy hóesésben kell a helyszínen egy sporteseményt megtekinteni -, már azonnal katasztrófahelyzetről beszélnek. Furcsa világot élünk. „Mi, a VácCross szervezői, rendezői igyekszünk megmutatni, hogy a komfortzónán kívül is van élet. És nem is akármilyen!” – tették hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Szerencsére a crossosok szeretik ezt a versenyt. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy nem akármilyen környezetben versenyezhetnek. Még egy ilyen helyszín nincs a sorozatban, ahol egy templom előtt-mögött-mellett kanyarog a nyomvonal és stációk mellett kell fel-le tekeregni. Szeretik a versenyzők a váci versenyt, immár ötödik alkalommal népesítették be a Ligetet és a Hétkápolna környékét. Ez annál is inkább büszkeséggel tölti el a rendezőket, mert pusztán a sportág iránti szeretet vezérel egy-egy verseny megrendezésére és nem egy hivatalos, versenyrendező cég által életre hívott esemény az, mely ilyen nagy tetszést arat crossosainkban.

A részletes eredmények megtekinthetők a verseny honlapján. (fotó: Bak Ferenc)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments