Jobbik: elfogadhatatlan a kormánypárti magatartás

Hétfőn 16 órakor, egy órával a rendkívüli ülés kezdése előtt ült össze a gazdasági és városüzemeltetési bizottság, amely soros tanácskozását tartotta. Öt óra előtt néhány perccel Kászonyi Károly (Jobbik) kérte a megbeszélés felfüggesztését annak érdekében, hogy a képviselők átmehessenek a rendkívüli testületi ülésre, ám ennek a kérésének csak vonakodva tettek eleget, ezért késett el a 17 órás programról – mondta a jobbikos városi képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

Mint megírtuk, az ellenzék rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte a parlamenti döntéssel megemelt túlmunkakeret következményeinek megvitatására, de a hétfőn 17 órára összehívott ülésen rajtuk kívül csak a tanácskozást vezető Fördős Attila polgármester és Deákné dr. Szarka Anita jegyző jelent meg a teremben, így az ülés határozatképtelen volt.

Kászonyi Károly szerint elfogadhatatlan és példátlan a hétfői eset, szerinte ugyanis egy képviselőnek minden esetben ott kell lennie a testületi ülésen, politikai megfontolásokból nem tagadhatja meg a részvételt. Ezt a jövő heti ülésen részletesebben is elmondja majd – hangzott el. ♦